„Van Háromban reménységem, kik megoltalmaznak engem”
A HIT LOGIKÁJÁNAK LEGKÜLÖNÖSEBB TALÁLMÁNYA
Skóciától Erdélyig, a Szentháromság-tant alkotó 325. évi niceai zsinattól Andrej Rubljov 1411-ben festett és az ortodox világban szinte normává tett Szentháromság ikonján át a digitális korig ível a hit logikájának legkülönösebb találmánya, a Trinitas tana.
Ez nem formális logika. De az ontológiai és Isten-titkokat csodáló hitlogika legsajátosabb formulája: a három isteni személy, az Atya, a Fiú, a Szentlélek az Egyben, s az Egy a Háromban. A Fenségest sejtető hitszimbólum ez, amit D. Bonhoeffer német mártírteológus a berlini börtönből írt leveleiben Isten titkaként bontogat mély szellemi alázattal, az 1Korintus 2,7-10-hez, a nagy misztériumokat, titkokat az emberi szívbe belengető soraihoz kapcsolódva: „Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt“. A börtönleveleket tovább fogalmazva: létcsonkítás, sorsrontás, ha az embereket megfosztják a titkok vonzásától, és racionálisan kimondják, a titkok a képtelenségesek birodalmához tartoznak.
Az emberlét titoktalanítása sebző gőg, ami letörli a gyermekszemek ragyogását. Vagy az álmodók, a látnokok, a próféták, költők, művészek többdimenziós léttöbletétől fosztanák meg az emberiséget.
A láthatókért szegényíteni meg az embereket a létteljesség Istenben és hit által felsejlő gyógyító csodáitól. Titoktalanul élni azt jelenti, megfosztom magamat saját létezésem, a másik léte és a teremtés vonzó titkaitól, amelyek titoktisztelő létformára segíthetik az újabb generációkat. Erre túlélésünkért alapvetően szükségünk van.
A múlt század svájci hitbölcselője, Barth Károly éppen ezért írta: Isten léte a létesülésben, a jelenlétben, működés közben sejthető meg a Kijelentés nyilvánvalóvá tett titkai segítségével. Ahol titokra csodálkozás, titokvonzás van, ott megtanuljuk az élet tiszteletének etikáját (A. Schweitzer). Ma: minden létfejtő racionalitás, mesterséges intelligencia ellenére tisztelni a titokőrző és titokfejtő Istent, tisztelni az emberi sorseseményekkel le nem írható másik embert. Mindannyian sokkal többek vagyunk, mint ami belőlünk egy adott pillanatban látszik. Ha Istent a folyamatos létesülésében „érhetjük tetten”, akkor ez érvényes az embertársra, szüleinkre, szerelmünkre, családunkra, gyermekeinkre. Csak folyamatos együttlétben sejlik fel a másik lénye. A Szentháromság Isten állandó létesülésben van – érettünk, javunkra. És mi? Ahogyan nagy fantáziájú Isten-bölcselők, filozófusok és teológusok, szentek és költők lenyűgöző fogalmi és ábrázolási fantáziával fejezték ki a Hármat az Egyben, az Egyet a Háromban. Mégis alig sejtünk valamit Őróla…
HÁROMSZOROS VÉDELEMBEN – TITOKLÁTTATÓ EZREDÉVES ANALÓGIÁK
A reformátorok közül kiváltképpen Luther munkatársa, Melanchthon volt az, aki erősen hangsúlyozta a pro me – az érettem történik titkok-sajátosságot. A személyes üdvösségigényen túllépve sokan megvallották a háromszoros, trinitárius védelem csodáját. A skót reformátor, Knox János, az őt reformátori tanai miatt elítélni szándékozó nemzetgyűlésen megkérdezőknek így felelt: Kiváló Uraim, én Istennel mindig többségben vagyok. Azaz a Szentháromság Istennel. Petrőczi Kada Szidónia (1658-1708) református bárónő pedig Kolozsvárott megjelent vallomáskönyvében a trinitárius védelem hitbizonyosságával írta: „Vagyon három ellenségem/Ördög, világ s magam testem./De egyiktől sem félek./Van háromban reménységem/Kik megoltalmaznak engem:/Atya, Fiú, Szentlélek“.
Tertullianus egyházatya – és mások – két évezredes hittörténetünkben kereste azokat a képeket, hasonlatokat, amelyekkel valamennyire érzékeltetni próbálta a Szentháromság vonzó és lenyűgöző titkát. Ő egy hatalmas fához hasonlította a háromság titkát. Gyökér, törzs és ágak, az Atya-Fiú-Lélek valóságát. Nagy Bazil a szivárvánnyal illusztrálta ezt a titkot: a nap az Atya, a kiáradó, látható fény, világosság a Fiú, a színek pedig a Szentlélek gazdagságát sejtetik. A geometriai formák között a legismertebb az egymást átható körök megjelenése a gótikus építőművészetben. A három isteni személy, az Atya, a Fiú és a Lélek teljes egészet alkotnak, de egymást is áthatja lényük és létük. Egymásban, egymással, egymásért. Tanító értelmű Jeronimo Cosida (1510-1592) festménye, melyen kiemeli: az Atya nem a Fiú, a Fiú nem a Szentlélek, a Szentlélek nem az Atya. De a belső kör fele tartó irányok világossá teszik: az Atya is Isten; a Fiú is Isten; a Szentlélek is Isten.
VALLOMÁS INSTRUMENTUMOK
A keresztyén gondolkodás és hitélet 2000 éve bőséges lelki példákkal szolgál a Szentháromság titkának értelmezéséhez. Minden elidegenítő, racionalizáló kétellyel szemben hangzanak Szentháromság-magasztaló szimfóniaként a két évezred bizonyságtételei. Bonhoeffer cellacsendben titkokra rácsodálkozó lelkének felismerése ma is érvényes az anti-humánus, leegyszerűsítő, robot-szintre zsugorító önhitt emberi gondolkodásról: „Amikor az egyház sok évszázada a Szentháromság Istenről tanít, az egészen más, mint a vallás racionalizáló megerősítése, sőt megkeményítése. Éppen ellenkezőleg! Az élő Isten titkai előtti tartós és teljes nyitottságunk kifejeződése ez. Mert a világ Isten titkaival szemben vak. Olyan Istent szeretne, Aki kiszámítható, kihasználható. Isten titka rejtve marad az ilyen haszonleső tekintet elől”.
Pál Igéjét magam is iránymutatónak tartom Szentháromság vasárnapon és minden napon, egyet értve hitünk tanítójával: minden nap Szentháromság-ünnep és lehetőség Isten titkára rácsodálkozni. A Timóteushoz írt levél szavával: Nyilvánvalóan nagy a kegyesség titka (1Tim 3,16) Felettébb jó dolog, ha Isten misztériumát, titokzatos, de Krisztusban számunkra az üdvösséghez szükséges mértékben kijelentett személyét a Szentlélek melegségével és imaölelésével illetjük. Ettől lesz annyi borzalomból, leértékelésből kimentett életünk, a népek és nemzetek élete is. Ez a teremtettségi rangunkra (Micsoda a halandó, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg – Zsolt 8,5-6) történő visszaemelés, visszarangosítás kegyelmes hitgyakorlata a Szentháromság által.
Tudta ezt Ráday Pál gróf, a református egyházpártoló főúr is, amikor 1715-ben ezt írta Szentháromság-imádó spirituális versében:
Ó áldandó Szentháromság, Nyögésemre figyelmezz!/ Jövel, siess főboldogság, Én Istenem, kegyelmezz./Ó, Uram, Uram, ne hagyj, Mert reményem csak te vagy”.
Szentháromságos, felrangosító, Isten titkaiban gyönyörködtető Szentháromságos napokat Olvasóinknak!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
