40540

A visegrádi országok kulturális azonosságát, közös gyökereit mutatja be a Vácon megnyílt Visegrádi Négyek Fesztivál és Színházi Találkozó.
A visegrádi csoport (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) országaiból érkező színházi társulatok előadásait vonultatja fel a fesztivál július 3. és 7. között a Váci Dunakanyar Színházban. A rendezvény fővédnökségét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, védnökségét Harrach Péter, a KDNP országgyűlési frakcióvezetője és Fördős Attila váci polgármester vállalta.
Harrach Péter (KDNP) országgyűlési képviselő a megnyitó előtti sajtótájékoztatón kiemelte: a V4-nek komoly politikai jelentősége van, nagyjából azonos méretű és fejlettségi szinten álló kis és közepes államok Európában együtt képviselik az érdekeket. E fontos politikai szemponton túl azonban létezik egy kulturális is: évszázadokon keresztül egymás mellett élve a négy nép körében hasonló kultúra alakult ki – fogalmazott.
A politikus hangsúlyozta: a fesztivál megszervezése jelentős kezdeményezés, mert így a közös politikai érdekeket képviselő visegrádi csoport egyúttal a kulturális értékeit és hagyományait is együtt jelenítheti meg. Vác a kultúra városa, ezért illő, hogy itt tartsák ezt a rendezvényt – tette hozzá.
Fördős Attila hangoztatta, hogy Vácon az elmúlt években jelentős kulturális változás történt, a helyi amatőr színjátszó kör kinőtte korábbi kereteit, önálló színtársulattá fejlődött, és ma már e fiatal társaság erejét egy nemzetközi fesztivál szervezése sem haladja meg.
A fesztivállal olyan együttműködés jöhet létre, amelytől a térség megerősödhet, és jó, hogy ebben Vác kezdeményező szerepet vállalt – vélekedett.
Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a fesztivál a július elsején kezdődött magyar V4-elnökség programjának része, de a tervek szerint évről évre a városban rendezik meg. Közölte: hatalmas összefogás eredményeként tarthatják meg a fesztivált kevesebb mint három hónappal a színház megnyitása után.
„Magyarország számára mindig is fontos szellemi üzenetet hordozott a V4 együttműködés, amelynek a kezdetektől meghatározó, és egyre hangsúlyosabb eleme a kultúra. A júniusban Krakkóban megrendezett, immáron 23. V4 kulturális miniszteri találkozó sikere és eredményessége is bizonyította, hogy a kultúra terén is kiváló kapcsolatot ápolunk visegrádi partnereinkkel. Fontos számunkra, hogy a meglévő kötelékek az ehhez hasonló, alulról jövő kezdeményezések segítségével is tovább erősödjenek” – mondta ünnepi beszédében Hammerstein Judit.
Az ötnapos fesztivál nyitóestjén Kis Gergely Márton citeraművész és az Everdance Táncszínház lépett fel. Csütörtökön a csehországi Tesini Színház Diagnózis című mozgásszínházi előadása, majd Hobo és Bandája koncertje várja a közönséget. A debreceni Csokonai Színház pénteken vendégszerepel Olt Tamás Absinth című “derűs zuhanásával”, ezt Rúzsa Magdi koncertje követi. Neil LaBute amerikai drámaíró Faragjunk férfit című darabját hozza el Vácra szombaton a lengyelországi Jan Kochanowski Popular Színház (Radom), utána Dolhai Attila és Vágó Bernadett ad koncertet Szabó P. Szilveszter vendégségével.
A találkozó utolsó napján a Zsolnai Városi Színház mutatja be Iva Klestilová Lombzúgás című drámáját, majd a fesztivál záróünnepségeként a négy társulat művészei közös, többnyelvű előadással jelentkeznek.
A színházi előadások helyszíne a Váci Dunakanyar Színház, a koncerteket a közeli Vörösház udvarán rendezik.

Az ötnapos, hagyományteremtőnek szánt fesztivál szellemiségében a július 1-jén kezdődött magyar V4-elnökség programjához illeszkedik. A debreceni Csokonai Színház, a Zsolnai Városi Színház, a lengyel Jan Kochanowski Popular Színház és a Csehországból érkező Tesin Színház egy-egy előadását a Váci Dunakanyar Színházban láthatja a közönség, a találkozó végén pedig a négy színház tagjainak részvételével zajló workshopon létrejövő közös produkciót is bemutatják.
A mintegy 9,3 millió forint összköltségvetésű fesztivált a kulturális kormányzat 8 millió forinttal támogatta – közölte  a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sajtó- és Kommunikációs Főosztály.

Felvidék.ma