42138 Kikodmon

Az Eszterlánc Szlovákiai Magyar gyermek néptáncfesztivált és Szólótáncverseny hetedik alkalommal rendezték Füleken. Az alább bemutatott néptáncegyüttesek ezüst sávos minősítést értek el. 

Kisködmön Néptáncegyüttes – Komárom
“A Kisködmön Néptáncegyüttes 2008. szeptemberében alakult Komáromban. Az együttes alapításakor egy olyan csoport létrehozása volt a cél, ahol kortól függetlenül minden népzenét, néptáncot és a népi kultúrát kedvelő fiatal, vagy már kevésbé fiatal, szülő és gyerek együtt táncolhat. Napjainkban a csoport már csak ifjúsági együttesként működik” – mondta a Felvidék.ma-nak Dagmar Čerťanská, az együttes alapítója és vezetője.
Az elmúlt öt év alatt az együttes több megmérettetésen és versenyen vett részt. Szívesen emlékeznek a 2009-es és az idei Eszterlánc – Szlovákiai Gyermek Néptáncfesztivál és Szólótáncversenyre, amikor is ezüst sávos minősítést értek el, de tánccsoportjukból 2011-ben a szólótáncversenyen Hégli Máté és Hégli Bence – aranysávos minősítés érdemelt ki. 2010-ben a Szlovákiai Magyar Néptáncegyüttesek Minősítő versenyén és Néptáncantológián – ezüst sávos minősítést, 2010-ben Felnőtt – és Ifjúsági Szólótáncversenyen Hégli Máté az ifjúsági kategóriában első helyezést, 2010-ben a Šaffa Sarkantyúja országos szólótáncversenyén Hégli Máté gömöri botolóval és Panyi Orsolya és Hégli Bence pazgyicsi táncokkal első helyezést értek el-
Az együttes rendszeresen fellép különböző rendezvényeken Komáromban és a környező településeken. A tánckar vezető: Gálik Gábor.

***
Dunaág Néptáncműhely – Dunaszerdahelyen
A Dunaszerdahelyen működő Dunaág Néptáncműhely 17 éves múltra tekint vissza.
Nevét a Csallóközt behálózó Duna-ágak, mint a régió jellemzői után kapta. Az együttes égisze alatt öt különböző csoport működik, ezek legjelentősebbjei az Ágacska Gyermek Néptáncegyüttes, a Dunaág Ifjúsági Néptáncegyüttes és az Aranyászok Kamaracsoport.
A táncműhely vezetői Volner Nagy Melinda és Nagy Iván, asszisztenseik tanítványaik, Görcs Linda és Görcs Tamás.
“Az együttes már a kezdetektől rendszeres résztvevője az Eszterlánc Fesztiválnak, de a jelenlegi összetételű csoport másodízben indult a Szlovákiai Magyar Gyermek Néptáncegyüttesek minősítő versenyén, ahol mindkét alkalommal ezüst minősítést szereztek” – nyilatkozta Volner Nagy Melinda. Hozzátette: táncosaik szívesen indulnak szólista-versenyeken is. 42138 Dunaag
Eddigi legszebb eredményeik: a Táncfórum országos gyermek szólótáncversenyen a 2011-es évben egy párjuk bronz sávval végzett, 2012-ben az ifjúsági versenyen egy III. és két II. helyezést, az idén 2013-ban pedig egy III. és egy II. helyezést, valamint egy különdíjat hoztak el a Táncfórum országos szólótáncversenyéről.
Minden évben indulnak a szlovák szakmai élet legrangosabb szólistaversenyén is, a Šaffa Sarkantyúja Szólótáncversenyen, ahonnét minden évben továbbjutnak szólistáik az országos döntőre, idáig mind az 5 alkalommal hoztak el díjat, 2 aranyat, 2 ezüstöt és 1 bronzot.
Nyaranta néptánctáborokban vesznek részt és képzik tovább magukat. Saját szaktáboruk is van, az idén zajlott a 6. Aranyász Csallóközi Néptánctábor.
Minden évben részt vesznek külföldi nemzetközi fesztiválokon is, jártak már Magyarországon, Csehországban, Törökországban, Romániában, Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Angliában, és már két ízben Macedóniában, illetve Szicíliában is – tudtuk meg a táncműhely vezetőitől.

***

Kelepelők Gyermek Néptáncegyüttes – Buzita
A csoport 2002 szeptemberében alakult, tagjai a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai. Szakkörként működnek, heti egy alkalommal találkoznak.
A gyerekek számos hazai és nemzetközi fellépésen, versenyen bizonyítottak már. Jártak már Lengyelországban, több ízben a Budapesti Táncháztalálkozón, Füleken az Eszterlánc Fesztiválon. Legutóbbi sikerüket Rozsnyón a „Szél fújja pántlikámat” című versenyen érték el, ahol aranysávos minősítést szereztek. A csoport vezetői, Kupec Zsófia és Kupec Andrea.
A Kelepelők Magyarbődi táncokat mutatnak be, a most látható koreográfiát- „Gólyabál” címmel Kupec Zsófia állította össze.

***
Kincskeresők Gyermektáncegyüttes – Dernő
A dernői Kincskeresők Gyermektáncegyüttes 2005-ben alakult. Fenntartója a dernői községi hivatal és a Borostyán Néptáncegyüttes Polgári Társulás. A csapat jelenleg 27 főt számlál. A táncosok életkora 3 és 12 éves korig terjed. A Szlovákiai Magyar Gyermeknéptáncfesztivál és Szólótáncverseny országos döntőjében két évvel ezelőtt vettek részt először, amikor a Gömöri gyermekjátékok című koreográfiával bronz sávos minősítést értek el.
Az ezt követő két éves rendszeres “munka” meghozta gyümölcsét, mivel idén az Eszterláncon ezüst sávos minősítést kaptak a Bodrogközi gyermeklakodalmas előadásukkal. A csoport koreográfusa Kórintus Viktor, vezetőjük Icso Valéria.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41989,42056″}