lipsic daniel 11

A NOVA mozgalom elnöke, Daniel Lipšic szerint a püspökök a korrupcióval kapcsolatban is írhatnának pásztorlevelet. A SITA hírügynökségnek nyújtott interjújában elmondta, a korrupció tönkreteszi az országot, a vállalkozókat, meggátolja a tisztességes emberek alkalmazását és megszünteti az igazságba vetett hitet is. „Nem azt mondom, hogy valamilyen konkrét ügyet kellene megnevezniük vagy megoldaniuk, de állást foglalhatnának ezzel a jelenséggel kapcsolatban, mert ez társadalmilag rendkívül rossz, és közvetlenül meghatározza az emberek életét” – hangsúlyozta Lipšic.
A politikus szerint egyáltalán nem véletlen, hogy ott, ahol alacsony a korrupció foka, mint például Svédországban, Norvégiában, Dániában vagy Németországban, sokkal nagyobb a gazdasági növekedés, nagyobb a jólét, mint azokban az országokban, ahol burjánzik a korrupció, mint véleménye szerint például Görögországban, Bulgáriában, Romániában és sajnos Szlovákiában is.
Lipšic szerint külsőleg néha úgy tűnik, hogy a jobbközép kormány idején a püspökök bizonyos témákban sokkal merészebbek voltak, a baloldali kormányhoz meg – amely mégiscsak távolabb áll az egyház tanításától több téren is – barátságosabban viszonyulnak.
„Ez azért elég ijesztő. Véleményem szerint ez a megítélés hibája” – hangsúlyozta a politikus. Vonatkozik ez például arra is, hogy a Szlovák Püspöki Konferencia úgy döntött, részt vesz a Szolidaritási Tanács ülésein is. „Ezt – kormánytanácsról lévén szó – elég nagy hibának tartom, és úgy vélem, hogy az egyház, amennyiben független és szabad akar maradni, semmilyen kormány – legyen az jobbközép vagy baloldali – mellett sem kötelezheti el magát” – jelentette ki.
A NOVA elnöke a pásztorlevél tartalmával, amelyet a püspökök novemberben írtak a halál kultúrájának terjedése ellen, egyébként egyetért, nem azonosul azonban annak formájával. Akárcsak a politikában az evangelizáció területén is a tartalmon kívül mindig nagyon fontos a forma is, jelentette ki Lipšic. „Tényleg azt gondolom, hogy a nemek közti egyenlőség ideológiája abszurd, de fontos a forma, és úgy vélem, hogy a püspökök által választott forma nem volt jó, empatikusabbnak kellett volna lennie” – vélekedik a NOVA elnöke, aki szerint Ferenc pápa is ugyanazt mondja, mint a mi püspökeink, csak éppen más formában, ami megérinti az emberi értelmet és szíveket. Lipšic szerint a szlovák püspökök pásztorlevele csupán túl kemény volt.

SITA nyomán dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43291,42970,42919″}