43472u

Ünnepi és újévi köszöntővel a címoldalán jelent meg a Füleki Hírlap legutóbbi, decemberi száma.
Jaromír Kaličiak, polgármester többek között ezt mondta: „A 2014-es év sem lesz könnyű, bár a kormány ígéretet tett arra, hogy a helyi önkormányzatoknak megemeli a természetes személyek utáni adórészesedést. … A városi képviselőtestület december 5-i ülésén jóváhagyta a város 2014-es költségvetését, amely többlettel és fejlesztésekkel is számol”. A költségvetés részleteiről a 3. oldalon találunk részletesebb beszámolót.
A címlap másik írása a Füleki Vármúzeum múlt évi tevékenységét foglalja össze. Az intézmény a címnek megfelelően valóban eseményekben gazdag évet zárt. Rendezvények, kiállításai látogatók százait vonzza a várba és Fülekre.
A második oldal bevezető írása a város egykori polgármesterét, Agócs Józsefet mutatja be, egy – legalább is a vidékünkön – kevésbé ismert oldaláról. „… az igazi kihívásokat és egyben a kikapcsolódást számára ma már díjnyertes galambjai jelentik. Kitartóan tíz éves kora óta foglalkozik galambtenyésztéssel, 23 éve pedig a füleki Kisállattenyésztők Egyesületének elnöke. Túlzás nélkül lehet elmondani, hogy a galambjai – parókás galambok – az egész világon ismertek. Az érdeklődők nem csak a szomszédos országokból, de Kuvaitból, Líbiából, az Egyesült Arab Emírségből, Indiából és számos országból érkeznek hozzá. A múlt év novemberében a Nyitrai Országos Kiállítson elnyerte a Szlovákia Mestertenyésztője címet. Jelenleg 120 parókás galambja van, mely fajáit folyamatosan nemesíti. .
Az oldal további írása a XV. Egressy Béni Országos Színjátszó fesztiválról számol be, melyen a Zsákszínház Nívó-díjat, Szvorák Zsuzsa pedig Mics Károly Életmű-díjat kapott. Beszámolót olvashatunk a Szerencsen megrendezett Nemzetközi férfikari találkozóról, melyen a füleki pro Kultúra férfikar vett részt.
A lapot a Füleki Művészeti Alapiskola diákjainak ünnepi képei illusztrálják.

Puntigán József, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42997″}