43726

Mint az várható volt, Losonc városa nem tudott eleget tenni a múlt év májusában megkötött szerződés legfőbb feltételének, azaz 2013. december 31-ig nem talált olyan befektetőt, amely garantálta volna a losonci zsinagóga felújítását.
Az épület tulajdonosa a Kobra kft. szimbolikus 1 EUR-ért ideiglenes hatállyal eladta az épületet a városnak azzal a feltétellel, hogy az megszerzi a felújításhoz szükséges pénzt, és megkezdi a felújítást.
A feladat nehézségeinek tudatában van az eredeti tulajdonos Kobra kft. is, amely ennek megfelelően eleget tett a város felkérésének, hogy az eredeti szerződést hosszabbítsák meg 2014. december 31-ig. Ennek értelmében a városnak a megadott határidőig a felújításhoz szükséges pénzt 95%-át kell bebiztosítania, és meg kell kezdenie felújítást is. Ha ez nem sikerül neki, akkor a Kobra élhet a visszavásárlás jogával. Kérdés, hogy mit ér majd vele? Ha megkezdődik a felújítás, akkor a Kobra leghamarabb 2024-ben teheti meg ugyanezt, s úgy, hogy a biztosítani kell a városnak az épület használati jogát.
A zsinagóga kálváriája 1944-ben kezdődött el, amikor a losonci zsidó hitközség tagjait koncentrációs táborokban hurcolták el. A 2. világháború után a maroknyi visszatért zsidó nem tudta fenntartani az épületet, az állami tulajdonba került. A jobb sorsra érdemes épületet raktárnak használták, s vandálok is büntetlenül élték ki rajta a vágyaikat. Volt már elhagyatott épület, műemlék, a javítását is elkezdték, de eddig sohasem jutottak el oda, hogy valóban helyre is állítsák.

Puntigán József
{iarelatednews articleid=”42726,42072,20335″}