43990 2

Komáromban az eddig csupán részlegesen működő térfigyelő kamerarendszer megújult, teljes mértékben működőképessé vált és kibővült. Az új rendszerről azt várják, hogy az aktív bűnmegelőzésre is hatással lesz.

Tavaly a közvélemény által szigorúan ellenőrzött és vitatott területen, a városi rendőrség berkein belül is elkezdtek a dolgok jobb irányba fordulni. Köszönet illeti az elvégzett munkáért és a támogatásért a városvezetést, a városi hivatalt, az illetékes szakbizottság tagjait és a képviselő-testület és nem utolsó sorban a városi rendőrséget, valamint a projekt előkészítőit és kivitelezőit.
Az első fecske egy új, takarékos, gázzal is működtethető terepjáró személygépkocsi megvásárlása volt a rendőrség számára, amit két további azonos jármű követett. 43990
Pozitívumként elmondható, hogy az autókra – a városi közintézmények kétnyelvűsítése jegyében – a magyar „városi rendőrség” felirat is felkerült. Ezek a beruházási tételek – kedvezményes pénzügyi konstrukciójú lízingszerződés keretében – a város költségvetéséből voltak fedezve, azonban a kamerarendszer bővítése és felújítása kapcsán, ami nagyon fontos előrelépés a polgárok passzív és aktív védelme érdekében, sikerült külső, minisztériumi forrásokat bevonni a finanszírozásba. Mégpedig 80-20 százalékarányban, azaz a város önrésze csupán az egy ötöde volt a teljes beruházási tételnek!
Az eddigi 16 komáromi és 3 harcsási kültéri kamera mellé 8 új, jobb képminőséget biztosító kamerát sikerült üzembe állítani és kialakítani az egész rendszer új megfigyelőpultját és rögzítési műszaki hátterét. Így elmondható, hogy gyakorlatilag minden városrészben üzemelnek térmegfigyelő kamerák a rendőrség által javasolt helyeken, ami az állandó, 24 órás megfigyelőszolgálatnak és archiválási rendszernek köszönhetően óriási előrelépés városunk biztonságosabbá tétele terén.43990 1
Remélhetőleg nemcsak a polgárok passzív biztonságérzete növekszik ezáltal a városban, de az aktív bűnmegelőzésre is hatással lesz az új rendszer. A megfigyelő-szolgálat időben értesíteni tudja majd a járőrszolgálatot gyanús mozgolódás esetén, így az operatív közbelépéssel vélhetően sok esetben megelőzhető lesz a kihágás elkövetése, kihágás vagy bűncselekmény esetén pedig a tett bizonyítása válik könnyebbé az új, modernebb technika jóvoltából, ami az állami rendőrséget is segítheti a nyomozati cselekmények kapcsán. A városi rendőrség immár perszonálisan is teljes létszámmal működik, hiszen a három betöltetlen helyre sikerült új munkatársakat alkalmazni, így – a cikk címére visszautalva – talán joggal állítható, hogy 2013-ban fontos lépéseket tett a város a rendőrségi munka hatékonysága érdekében – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Králik Róbert, a Komáromi Városi Hivatal szóvivője.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”38275,1278″}