44303

A magyar klub- és fesztiválélet egyik legnépszerűbb zenekara, a Kowalsky meg a Vega február 28-án lép fel Dunaszerdahelyen. A koncert fellépője még a Soul Hunterben a Phoenix Rt. A zenekar tavaly új dalokat jelentetett meg, jubileumi koncertet is adott. Még 2013-ban megjelent egy könyv, és időközben elkészült az új album Még nem
Éden címmel, mely március közepétől lesz kapható.
A zenekarban Kowalsky mellett a régi ritmusszekció, Jimmy (Szórád Csaba – basszusgitár) és Soci (Vajda Péter – dobok), valamint Vajda Tamás és Vidák Róbert gitárosok zenélnek. Sokak által megkedvelt klasszikus hangszerelésben prezentálja a legnépszerűbb Vega-dalokat.  
A Kowalsky meg a Vega óriási sikerrel zenélte végig a 2013-as tavaszi klub-, majd fesztiválszezont.  Augusztus 17-én pedig, több ezer néző előtt 10 éves születésnapi nagykoncertet adott a Budapest Parkban. Ugyanezen a napon jelent meg a Csak egy ág… című könyv Kowáról és zenekaráról, mely csupa különlegességet kínál a Kowalsky meg a Vega rajongói számára. Ebből a könyvből mindez kiderül, sőt, ennél több is: a Kowalsky meg a Vega tíz éves fennállásának története interjúkkal, fotókkal, teljes szöveggyűjteménnyel, érdekességekkel, sztorikkal és eddig sehol nem publikált Kowalsky-novellákkal. “Annyi mindentől függhet, ki hogyan értelmezi az üzenetet, önazonosítástól, hitrendszertől, de szerintem ettől függetlenül a könyv sok mindent tud adni, ami érték lehet” . mondja
Kowa.
A Kowalsky meg a Vega 1999-ben alakult rockzenekar, melynek névadóját és frontemberét, Kowalskyt a Black Out zenekarban ismerhette meg a hazai zenekedvelő közönség. Az alapítók – Kowa és Jávorszky Béla -előbb a stúdiómunkákhoz, később az élő fellépésekhez kerestek maguknak zenésztársakat. Az együttes, mely zenéjében rock-, funk-, folk- és hiphop-elemeket vegyít, azóta túl van számos tagcserén, s ami ennél figyelemre méltóbb, már több sikeres nagylemezen is. Első albumuk, a Pimasz grimasz 2003-ban jelent meg, a Vegasztár 2005-ben került a boltokba, a Forradalom Rt. 2006-os, a Szemenszedett igazság 2008-as,
míg az Ötcsillagos 2010-ben jött ki. “Humoros, de profi produkció” – jellemzi magát az egyébként klubokban és fesztiválokon egyaránt sikeres, Fonogram-díjas formáció, s ezzel, úgy tűnik, a szakma és a közönség is egyetért. A zenekar 2011-ben Az évtized lemeze címmel
dupla albumot adott ki új és válogatott régi számokkal.

Felvidék.ma
fotó: Nagy Márton

{iarelatednews articleid=”43932,42637,41237″}