selye janos egyetem tkk

Az idén tizedik évét betöltő Selye János Egyetem nyílt napot szervez február 18-án és február 20-án.  Február 18-án, kedden a Gazdaságtudományi Kar és a Tanárképző Kar iránt érdeklődők számára, február 20-án, csütörtökön pedig a Református Teológia Kar iránt érdeklődők számára lesz nyílt nap.
A látogatóknak lehetőségük nyílik megtekinteni az egyetem épületeit, meghallgatni az egyetem egyes szerveinek bemutatkozását, beülni a nyílt előadásokra és találkozni az egyetemi élet résztvevőivel személyesen.
A nyílt nap folyamán az érdeklődők segítségére lesz a karonként felállított információs pult, ahol a Hallgatói Önkormányzat munkatársainak bárki felteheti kérdését. Természetesen, a nyílt nap alatt a HÖK munkatársai az egész épületben jelen lesznek, hozzájuk is bátran lehet fordulni kérdéseikkel – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Duba Attila, a SJE HÖK Kommunikációért felelős elnökségi tagja.
A Tanárképző Kar és a Közgazdaságtudományi Kar programja Eseménynaptárunkban ITT>>>
A Református Teológia Kar nyílt napjára 2014. február 20-án, csütörtökön kerül sor!
Bővebb információ a programmal kapcsolatban: http://ujs.sk/rtk
A teljes és folyamatosan frissülő program a következő linken érhető el: www.facebook.com/events/216954691843004
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40041,37648,37131,9798″}