45083

Az idén tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Komáromi Egyetemi Napok második napján több neves vendéget is fogadtak a házigazdák. Gerendai Károly a Sziget fesztivál kezdeteiről, Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója a DAC-ról is szólt.

A nap első előadója Világi Oszkár a Slovnaft vezérigazgatója volt, aki a változások témája köré építette fel előadását. Beszédében szót ejtett a társadalmi és a forradalmi változásokról, valamint arról, hogyan kell, illetve kellene ezeknek működnie. E gondolatok felvázolása után előbb általánosságban, majd a Slovnaftra kitérve vázolta fel, hogyan működik egy innovatív cég.
A közönség kérdései között sok volt az előadással kapcsolatos visszakérdezés, de kérdezték őt a DAC felvásárlásáról is. Világi Oszkár ez utóbbiakra válaszolva elmondta, a DAC a régi hírnevétől messze, nagyon mélyponton volt, így most látta az utolsó lehetőséget a megmentésére. Mint mondta, a csapat megvásárlása óta több változást vitt véghez. Állítása szerint most már rend van a klub körül.
A nap második előadója Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója volt, aki a karrierjéről és a Sziget Fesztivál történetéről tartott előadást. Elmondta, hogy a Sziget valójában egy baráti társaság műve volt. Előtte sosem voltak még fesztiválon, így az addig elérhető egyetlen ilyen jellegű rendezvény, az EFOTT volt számukra a minta.
Gerendai a közönség alakulásáról, a célközönség kialakításáról és a jövőbeli terveiről is beszélt. Arra kérdésre, hogy a Felvidéken terveznek-e fesztivált, nemmel felelt. Mint mondta, a szlovákiai piacban nincs potenciál, és már telítve van, így a közeljövőben erre biztosan nincsenek tervek.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár előadásáról külön cikkben számoltunk be ITT<<<.
A további részletes program, illetve a bővebb összefoglalók elérhetőek az egyeteminapok.sk  weboldalon.

(A képek kattintással nagyíthatók!)
45083a45083b45083c

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45059,45003,45069,45040″}