46067

A Balassi Intézet és a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a 2014/2015-ös tanévre is meghirdeti határon túli magyar középiskolások számára ösztöndíjas egyetemi előkészítő pályázatát. Felvidékről várhatóan tizenhárom diák vehet majd részt az ösztöndíjas képzésen.

Azok a szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek pályázhatnak a meghirdetett szakok valamelyikére, akik szülőföldjükön végezték középiskolai tanulmányaikat és szereztek érettségi bizonyítványt illetve ennek megszerzése a 2013/2014-es tanév végén történik meg.
A pályázat kiírásának pontos időpontját később teszik közzé, szerkesztőségünkhöz eljuttatott előzetes tájékoztató ugyanakkor már tartalmazza a pályázatra való jelentkezés főbb feltételeit. A végleges pályázati felhívás várhatóan 2014 júniusában kerül meghirdetésre és jelenik majd meg a www.balassi-intezet.hu, a www.kormany.hu (az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatai között) és a www.martonaron.hu honlapokon, illetve elérhető lesz a Szövetség a Közös Célokért internetes oldalán (www.szakc.sk), valamint révkomáromi irodájánál, és a felvidéki magyar sajtóban.
A tájékoztatóban leszögezik: a pályázaton történő részvételnek nem akadálya a magyar állampolgárság (azaz a kettős állampolgárság) megléte, vagy az arra irányuló kérelem benyújtása.
A pályázatot a Balassi Intézet az Emberi Erőforrások Minisztériummal (EMMI) együttműködve dolgozza ki, és a a Szövetség a Közös Célokért révkomáromi irodája lebonyolítói közreműködésével hirdeti meg.
Az előzetes tájékoztató teljes szövege és a pályázható szakok szakok listája ITT>>>.

Felvidék.ma