46043

Ha egy modellt negyedszer is elkérünk tesztelésre, annak nyilván oka van. Az új ötajtós Civic esetében egy új, nemrég bevezetett rendszer, amely nagyban növeli a vezetés biztonságát. A neve: ADAS, és meglehetősen sokat tud. Hogy mi mindent, arról majd később; előbb tudjuk le a szokásos fejezeteket.

Alaktan
Itt nyilván csak azt foglalhatjuk össze, amit korábban már így-amúgy megírtunk: az új Civic dizájnját a Silent Aircraft nevű repülőgép ihlette, harmonikusan összeolvadó, rendkívül áramvonalas alakjával. Ehhez nem is kellett túl sokat változtatni az űrhajóforma elődön, mégis másként hat az egész autó. Ezen kívül 20 mm-rel alacsonyabbá és 10 mm-rel szélesebbé vált, magyarán terpesztősebb benyomást kelt. Ami pedig a részleteket illeti: jóval dinamikusabb fazonú a maszk, és még a korábbinál is izgalmasabb a hátsó rész. Az „üvegspoiler” ugyan keskenyebb (jelentősen javítva a kilátást hátrafelé), a karosszériából brutálisan kiugró lámpák viszont bőven ellenpontozzák ezt a visszafogottságot. A háromszögek játéka (ködlámpák, kipufogó) sem hiányzik különösebben, éppen az íveltebb vonalak dominanciája miatt.

Belvilág
Szintén a korábbiak elmondottak eszenciája következhet csupán, élén a műszerfal kritikájával. Nem az a baj vele, hogy meg sem közelíti az előd futurizmusát, hanem az, hogy picit sivár.  A hatalmas fekete felületen csupán a digitális sebességmérő adata világít – bekeretezve a gazdaságos vagy gazdaságtalan vezetés zöld/kék „legyezőivel” –, illetve jobbra tőle a rádió és a fedélzeti számítógép adatainak kék téglalapja. Sehol semmi térbeliség, háromdimenziós skálákkal… A mélyen csőbe húzott, krómkeretes „órák” viszont szépek, és ez kétségtelenül autóba illőbb megoldás, mint a síkokkal történő játszadozás. Az ülések kényelme is dicséretet érdemel, a hátsóknál pedig természetesen külön díjazandók a felhajtható és támlához tapasztható ülőlapok. Ha ezt mindkét osztott résszel eljátsszuk, akár egy kisebb hűtő is befér a felszabaduló helyre. Köszönhető mindez a középre költöztetett üzemanyagtartálynak; ez a megoldás egyben impozáns méretű, kétszintes csomagteret is eredményezett.
A kocsi szereltsége az eddig nem tesztelt SPORT szintű volt, a középső az öt közül. Itt lép be a kétzónás automata légkondi, a Bluetooth kéziszett, az esőszenzor, a hátsó parkolókamera, de a szereltség igazi ásza a már említett ADAS rendszer volt. Tegyük hozzá gyorsan, hogy ez már minden szinten feláras, és két kombinációban rendelhető meg. Az áttekinthetőség kedvéért tételesen ismertetjük, melyik mit tartalmaz:

ADAS I (900 €): Ráfutásgátló, amely 30 km/órás sebességről meg is állítja az autót; követésitávolság-figyelmeztető, amely 15 km/óra felett lép működésbe; sávelhagyás-riasztó; táblafelismerő és -megjelenítő rendszer; automatikus fényszórótompítás, amely a kerékpárokra is reagál; tolatáskor az oldalról érkező járművekre figyelmeztető rendszer.

ADAS II (5300 € ): adaptív tempomat; a baleset következményeit mérséklő rendszer; táblafelismerő rendszer; holttérfigyelő kamera; az oldalról érkező járművek érzékelése. A két csomag közti kiugró árkülönbség oka egyébként az, hogy utóbbi a videó bemenettel kombinált navigációs rendszert is magában foglalja. Az ADAS opciók bevezetésével a Honda mindenesetre nemcsak behozta hátrányát más márkákkal – például az Opellel – szemben, hanem egy-két dologban túl is lépett rajtuk.

Az országúton
Az 1,8-as benzinmotorhoz már kétszer is volt szerencsénk az új Civic tesztjei során, így nehéz róla bármi újat mondani. Valamit azonban mégis lehet. Gyárilag megadott nyomatékcsúcsát ugyanis az atmoszférikus töltésből eredően viszonylag magas fordulaton éri el – éppen ezért szinte sokkoló, hogy a gyakorlatban milyen rugalmasan viselkedik. Először rossz viccnek véltük, hogy a zöld nyíl – egyenletes tempóban haladva – már 60 km/óra alatti (!) sebességnél kérte a hatos fokozatot, ami még a dízelekre sem sűrűn jellemző. Aztán rájöttünk, hogy tényleg kapcsolható, mi több, benn is hagyható az a hatos! Nem volt fulladozás, sem visszakapcsolási ajánlás, hogy bocsi, tévedtem; szépen, komfortosan végigduruzsoltunk a sík csallóközi falvakon. Ismétlem: hatosban, 55 km/óra körüli sebességgel, egy Honda-benzinmotorral. Amelynek nyomatékcsúcsát 4300, teljesítmény-maximumát 6500-as percenkénti fordulatszámon adja meg a gyártó…
{phocagallery view=category|categoryid=1802|limitstart=0|limitcount=0|displayname=0}
Vas Gyula  (A szerző felvételei)     

ADATLAP
Hengerűrtartalom:     1798 cm3
Teljesítmény: 104 kW (142 LE)/6500min-1    
Nyomaték: 174 Nm/4300min-1
Sebességváltó: hatfokozatú kézi                
Legnagyobb sebesség: 205 km/óra    
Gyorsulás 0–100 km/óra: 11,2 s    
Csomagtér: 477–1378 l
Átlagfogyasztás (gyári adat): 6,5 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,2 l/100 km
CO2-kibocsátás: 154 g/km
Ár: 19 290 euró
Az alapmodell ára: 15 590 euró