46955

Ember és táj múltbéli kapcsolatáról és annak hagyományairól lesz szó a 42. Országos Honismereti Akadémián június 29-e és július 4-e között a magyarországi Kecskeméten. A Kárpát-medence legnagyobb helytörténeti tudományos és szakmai fórumára felvidéki szakembereket is meghívtak.
A tájak-korok-életmódok a Kárpát-medencében című konferencián mások mellett R. Várkonyi Ágnes, Andrásfalvy Bertalan és Páldi-Kovács Attila is tart előadást. Az akadémia harmadik napján három szekcióban tanácskoznak majd a résztvevők az életmódtörténet tárgyi és írásos forrásairól, az egyes tájegységek életmódjáról, valamint iskola- és honismeret témában.
“Az a szenvedély és tudás, amely a mozgalmat jellemzi, meg fog jelenni Kecskeméten” – hangsúlyozta Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke, az akadémia fővédnöke a programról tartott sajtótájékoztatón.
A programra a főváros és a tizenkilenc megye honismereti szervezetei, valamint a határon túli társszervezetek küldenek összesen csaknem 140 résztvevőt, de a rendezvény az érdeklődők számára is nyitott.
Székelyné Kőrösi Ilona történész, a Bács-Kiskun megyei Honismereti Egyesület elnöke elmondta, hogy a konferencia lehetőséget ad majd mind Kecskemét, mind a Duna-Tisza közének mélyebb megismerésére. A szakemberek és az érdeklődők részt vehetnek városnéző sétákon, múzeum- és templom látogatásokon, orgonakoncerteken, és bemutatkozik számos népi együttes is. Ezen felül három tanulmányutat is szerveznek a megyében, az utolsó nap hajnali programján a kecskeméti piacon iskolások idézik meg a hajdani piacok és vásárok életét.
Debreczeni-Droppán Béla történész, a Honismereti Szövetség elnöke hangsúlyozta: az akadémia a Kárpát-medence legnagyobb helytörténeti tudományos és szakmai fóruma, amely tagjainak egyfajta továbbképzést is jelent.

MTI nyomán: Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”44571,41124″}