47117

Románia is kérte belépését abba a luxemburgi perbe, amelyet a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés beterjesztői indítottak a kezdeményezés bejegyzését elutasító Európai Bizottság (EB) ellen az Európai Unió bíróságán – írta szombaton, július 5-én a Gandul.info bukaresti portál.
A portál szerint a román külügyminisztérium lépése erős feszültséget váltott ki a romániai koalícióban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a miniszterelnök között. A román Külügyminisztérium ugyanis a kisebbségi kezdeményezést elutasító Európai Bizottság pártjára állt. Ezzel gyakorlatilag a román kormányban részt vevő RMDSZ-szel szemben foglalt állást. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a román kormány miniszterelnök-helyettese a kezdeményezők polgári bizottságának az egyik tagja, és a luxemburgi bíróságon zajló per egyik felperese.
A Gandul értesülése szerint Kelemen Hunor a bírósági folyamodvány visszavonását kérte a kormánytól, Titus Corlatean külügyminiszter viszont kijelentette, bármilyen visszalépés ebben a kérdésben az ő lemondását eredményezi.
Korábban Szlovákia az Európai Bizottság oldalán, Magyarország pedig a kisebbségi kezdeményezők oldalán kérte belépését a perbe.
Az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által kidolgozott Minority Safepack elnevezésű javaslatcsomag nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika területén javasolt intézkedéseket az EU-nak.
A bejegyzés elutasítása miatt az egész Európára kiterjedő aláírásgyűjtés sem indulhatott el, amellyel a kezdeményezők igazolhatták volna javaslataik társadalmi megalapozottságát.
Kelemen Hunor május elején az MTI kérdésére biztosnak mondta, hogy Románia nem fog belépni a luxemburgi perbe. A kérdés akkori felvetését az indokolta, hogy az EU luxemburgi bíróságán zajlik egy másik hasonló témájú per is, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői indítottak az Európai Bizottság ellen a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezésük elutasítása miatt. Abba a perbe Szlovákia, Görögország és Románia lépett be az EB oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán.
A román kormányban már az SZNT pere is ellentmondásos helyzetet teremtett, hiszen Korodi Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő a kezdeményezők egyikeként a felperes oldalán, a román kormány környezetvédelmi minisztereként pedig a alperes oldalán is részese volt a pereskedésnek.
Kelemen Hunor korábban az MTI-nek azt nyilatkozta: az SZNT perébe való belépésről még 2013 decemberében, az RMDSZ kormányra lépése előtt fogadott el memorandumot a román kormány. A miniszterelnök-helyettes szerint az akkori román döntés Görögország és Szlovákia “unszolására” történt.
Az Európai Unió 2012 áprilisa óta teszi lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel.

Románia meg akarja előzni, hogy a kisebbségvédelem uniós hatáskörbe kerüljön
Románia meg akarja előzni, hogy az Európai Unió Bíróságának joggyakorlata révén uniós hatáskörbe kerüljenek a tagállamok szuverenitását érintő olyan kérdések, mint a kisebbségekhez tartozók jogainak védelme – közölte szombaton Titus Corlatean tárcavezető nyilatkozatát idézve a román külügyminisztérium.
Corlatean ezzel magyarázta azt, hogy Románia az Európai Bizottság oldalán lépett be az etnikai, és nyelvi közösségek jogairól szóló európai polgári kezdeményezések elutasítása miatt a luxemburgi bíróságon indított perekbe.
A román külügyminiszter szombati nyilatkozata két polgári kezdeményezésre utal, de konkrétan csak az RMDSZ-féle javaslatot említi. Corlatean hangoztatta: mindkét, etnikai és nyelvi kisebbségekre vonatkozó polgári kezdeményezést a tagállamok nemzeti hatáskörére való tekintettel utasította el az EB. Románia támogatja azt a “korrekt elvi álláspontot”, hogy az EU nem illetékes ebben a témában – tette hozzá.
“Ebben a jogi procedúrában az EU – Románia által is helyeselt – álláspontja ütközik a perbe belépő Magyarország álláspontjával, amely az Európai Unió révén kívánja megvalósítani azon célkitűzését, hogy az uniós országokban élő magyar etnikai kisebbségek nemzetközi gyámjává váljék” – fogalmazott Corlatean.
Megjegyezte: Románia következetes álláspontja állami ügy, nem pedig személyes presztízskérdés, így nem lehet alku vagy politikai kompromisszum tárgya. A román külügyminiszter ezzel az RMDSZ-nek üzent, amely azt követelte Victor Ponta miniszterelnöktől, hogy Románia lépjen ki a Minority SafePack ügyében indult luxemburgi perből.

Az RMDSZ a kormánykoalícióból való kilépését lebegteti
A bukaresti kormányban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elvárja, hogy Románia lépjen ki abból a perből, amely a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi kezdeményezés ügyében indult az Európai Unió bíróságán, ellenkező esetben fontolóra veszi a koalícióból való kilépését – erősítette meg az MTI-nek szombaton Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, a bukaresti kormány miniszterelnök-helyettese.
Az RMDSZ elnöke elmondta: erről a bukaresti külügyminisztérium döntött anélkül, hogy a koalícióban ezt megvitatták volna, vagy a perben már részt vevő RMDSZ tudott volna róla. Rámutatott: számára vállalhatatlan, hogy felperes és alperes is legyen ugyanabban az ügyben.
Úgy vélekedett, semmilyen formában nem sérül a román érdek, és “közép-kelet-európai butaság” volt Románia részéről beugrani a perbe, amit az is bizonyít, hogy sem Németország, sem Dánia, sem Olaszország, sem Ausztria nem lépett be a perbe, pedig a területükön élő kisebbségek képviselőivel közösen kezdeményezett az RMDSZ uniós jogalkotást a kisebbségek védelmében.
Kelemen Hunor hangsúlyozta: az európai polgári kezdeményezést becsületbeli ügynek tartja, a koalíciós feszültségnek pedig csak az lehet a megoldása, ha Románia kilép a perből.
Arra a kérdésre, hogy kilép-e az RMDSZ a kormányból, ha a kormány nem vonja vissza a perbelépésről szóló döntését, Kelemen Hunor azt mondta: erre a kérdésre nem most kell válaszolnia. A külföldön tartózkodó politikus jelezte: az országba való visszatérése után, jövő héten megbeszélést folytat Victor Ponta miniszterelnökkel és bízik abban, hogy sikerül megoldaniuk az ügyet.
“Én abban bízom, hogy az a közös vállalásunk, hogy 2016-ig próbálunk egy jó kormányzást biztosítani, nem pedig 4 hónapra, az a miniszterelnök számára is fontos vállalás.” Ha így van, Romániának a perből visszalépése nem okozhat semmiféle problémát – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Forrás: ITT / mti nyomán Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45909,41661,39774,45074,41904″}