48264

Gyerekzsivajtól volt hangos az ipolysági városháza udvara csütörtök délután. Közel százötven gyermek és szülője vett részt a nyárbúcsúztató összejövetelen.
„Tavaly rendeztük meg első alkalommal a rendezvényt, nagy sikert aratva. Azzal a céllal indítottuk útjára a sorozatot, hogy a gyermekek és szüleik egy jót szórakozhassanak, barátságok szövődhessenek az udvaron. Szerettük volna teret adni az interaktív szórakozásnak, bevonva a helyi kézműveseket és vállalkozókat. Az idei évben elnyertük a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának a támogatását is” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Iveta Majerčíková, a városi hivatal projektmenedzsere. Az augusztus 28-i közel háromórás rendezvényen szórakoztató műsorok és különféle foglalkozások várták a jelenlévőket.
Az udvar színpadán a Kincskereső zenekar kezdte a programot. Repertoárjukban magyar és szlovák ismert gyermekdalok hangzottak el. Ezt követően a közeli Ipolybalogi Művészeti Alapiskola hegedűvirtuóz növendékei kápráztatták el játékukkal a közönséget. A színpadon a besztercebányai Theatron Polgári Társulás történelmi fegyverek bemutatójával lépett fel.
A művészi szórakozás mellett a nap folyamán kézműves foglalkozások és játszás került előtérbe. Dísz- és emléktárgyakat készíthettek, gipszöntvény figurákat festhettek, arcfestésben is részt vehettek. A bátrabbak kipróbálhatták a történelmi fegyvereket is. A gyerekek a sokszínű foglalkozások részvételéért pontokat szereztek, melyet nyalánkságokra válthattak be.
A Felvidék.ma kérdésére az egyik anyuka elmondta, örömmel várták az eseményt, mivel sok azonos korú gyermek önfeledten szórakozhat az udvaron, a szülőknek pedig van némi idő tapasztalatcserére is. A nyárbúcsúztató parti mesefilm vetítéssel ért véget, melyet a Szívvel Ipolyságért Polgári Társulás biztosított a MyHont Café épületében.
A hivatal munkatársa megjegyezte, a nyárbúcsúztató parti szerves része annak a programsorozatnak, mely 2013 tavaszán indították útjára az udvaron szabadtéri kulturális központ létrehozásának a céljával. Az elmúlt két nyári szezonban számtalan generációkon átívelő színes programmal várták a helybélieket valamint a környékbelieket is.
A rendezvény a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának 2014-es Kisebbségi nemzetiségi kultúrák program támogatásával, A magyar dallamok a megyeháza udvarára 2. évfolyama projekt keretén belül valósult meg.

További képek megtekinthetők a Képgalériánkban ITT>>>
Pásztor Péter, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47869,48129,39923,39161″}