48448

Immár ötödik alkalommal rendezte meg szeptember 6-án a Csemadok Lévai Alapszervezete Lévai Nyári Fesztiválját a Barsi Múzeum segítségével és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Kisebbségi kultúra program 2014 támogatásával.
Esni akart az elején, de szerencsére a kezdésre már kitisztult az ég a lévai várudvar fölött. A rendezvény lebonyolításában példamutató összefogással szerepet vállaltak a lévai magyar szervezetek és intézmények is. Külön programokkal készültek a lévai magyar tanintézmények tanulói. Az Eszterlánc óvoda tanítói a perecsütés rejtelmeibe avatták be az érdeklődőket, a Juhász Gyula Alapiskola Pitypang Néptánccsoportja és a Czeglédi Péter Református Gimnázium Gaudium énekkara műsort adtak, a Reviczky Társulás a Lévai Magyar Asszonyok Ligájával közösen a magyar könyvárusítást biztosította.
A várudvar impozáns szabadtéri színpadán Németh Enikő, a Jakab meg az apja, Oszlík Kinga pedig a Pletykás asszonyok című népmesét adták elő. A zenés blokkban fellépett Göbő Sándor lányaival, továbbá az LM-RETRO BAND, a BLACK CLOUDS és a GERO BAND szórakoztatta színvonalas muzsikálásával a közönséget. A legkisebbeknek Izolda népi játékai álltak rendelkezésre fakörhintával s egyéb érdekes, leleményes szerkentyűvel.
A nagyobbak nemezelhettek, kosarat fonhattak, több színvonalas kézműves is jelen volt, akiknél az egyes szakmákat gyakorolni is lehetett. A gulyásfőző versenybe az idén 5 csapat kapcsolódott be, az aranyérmet ezúttal a farnadi Csemadok-csapat nyerte el. Aki ott volt, igazán családias hangulatban élvezhette közösen a színvonalas műsort, jó hangulatban szórakozhatott barátaival, rokonaival, ismerőseivel együtt.

További képek megtekinthetők a Képgalériánkban ITT>>>
Wirth Jenő, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48217,48145″}