Lassan végéhez közeledik a turistaszezon. Mindig örülünk, ha külföldi magyarok látogatnak el hozzánk, mert megismerhetik közös szellemi és kulturális értékeinket, történelmünket. A Felvidék valóban gazdag ebben a vonatkozásban, még ha számos érték ebek harmincadjára jutott is. A megmaradt értékek így még becsesebb és beszédesebb tanúi a múltnak. Sokan azonban előítéletekkel terhelten érkeznek ide. Ők jobban tudják, mit kellene tennünk és gondolnunk. Nyilván fittyet hányva a realitásokra.
A Szepességben túrázott nemrégiben egy magyarországi csoport. A várost, melyből jöttek, nagyon szeretem. Sok kellemes emlék és néhány barátság is fűz hozzá. Ezért sem kívánom megnevezni. A csoport tagjai szélsőjobboldaliak voltak, akik ráadásul még abban az elferdülésben is szenvedtek, hogy a nőket meglehetősen lenézik. Viselkedésükből erre lehetett következtetni. Így az idegenvezető kitehette a lelkét, amikor csak lehetett, fricskázták, provokatív kérdéseket tettek föl neki. Hiába, csak nő szegény! Nem sikerült elintézni, hogy bekukkantsanak ingyen a múzeumba? Ezt az idegenvezetőnek rótták föl. Kritizálni olcsóbb, mint fizetni!
Az egyik városka főterén ott áll szégyenszemre a szovjet emlékmű. Mindjárt nekitámadtak az idegenvezetőnek, hogy mit keres itt az ötágú csillag? Mit csinálnak a felvidéki magyarok, hogy ez még itt van? Azt sem tudták, itt már magyarok régen szinte csak a temetőben találhatók. Németek sem sokan. A téren álló szoborral kapcsolatosan csak annyit kérdeztek, hogy ezt mikor fogják eltávolítani. A válasz frappáns volt: Ha majd a Felvidéket visszacsatolják Magyarországhoz!
Egyikük a gyönyörű ősi templomban annak ellenére fényképezett, hogy többször figyelmeztették, ez itt tilos. Az idegenvezető közölte velük, gyönyörű fényképekkel, magyar nyelven kiadott albumokat, ismertetőket lehet kapni. Ezekben sokkal jobb minőségű fotók vannak, mint amilyeneket képesek készíteni. A kiadványokkal kapcsolatosan csak az érdekelte őket, mennyi ebből az idegenvezető províziója. (Ha lett volna, az miért gond?) De egyikük sem vett belőlük. Tehát a fotózás is csupán rossz ízű vagánykodás volt. Csak azért is, a tiltás ellenében megmutatni, ki az úr a templomban! Nem igazán érdekelte őket a műemlék! Miután felszólították őket, hogy hagyják el a templomot, ennek csak késéssel tettek eleget.
A magyarországi turistáknak ez az intellektus-sorvadásban szenvedő része nem veszi figyelembe, bárhol is jár, akarva-akaratlanul minket, magyarokat képvisel. A kisebbségieket is. E szerint ítélnek meg mindannyiunkat. Az idegenvezetőt is megjegyzik, nem a modortalanul viselkedő turistát, aki talán soha többé nem jön ide, mert már „letudta” a látogatást. Ha Varga János kedves, udvarias, akkor a magyarok is azok. Ha Behemóth Pista durva, az elemi követelményeknek sem hajlandó eleget tenni, akkor mindannyian azok vagyunk. Ő hazamegy, de esetleg rajtunk, felvidéki magyarokon csattan az ostor minősíthetetlen magatartása miatt. Ez ilyen egyszerű! Az általánosítás így működik. Ő azonban ebből nem érzékel majd semmit, és törheti a fejét, „miért nem szeretnek minket, magyarokat a szlovákok?”
A provokálók alig 35 km-re laknak a magyar–szlovák határtól, ettől a városkától is csak 126 km-re, mégsem veszik maguknak a fáradtságot, hogy a legalapvetőbb tényekkel megismerkedjenek. Szlovákiába már elég régen lehetett Magyarországról utazni, így szembesülni is lehetett volna a valósággal. Horribile dictu, még itteni magyarokkal is elbeszélgethettek volna, hogy tisztábban lássanak. Vagy mi történne, ha a felvidéki portálokba belenéznének néhanapján? De ez a típus azt hiszi, hogy számára lealacsonyító leereszkedni olyanokhoz, akik nem elég intelligensek ahhoz, hogy légből kapott okoskodásaikat elfogadják. A tudás megszerzése fáradsággal jár és némi észbeli jártassággal, hogy ne mondjuk – szörnyű kimondani! – intelligenciával kell, hogy párosuljon. De ezek az utóbbiról még tán nem is hallottak.
Ám ez a jelenség arra is éles fényt derít, hogy Magyarországon annak ellenére, hogy a történelemoktatás mindig is korrektebb volt, az elcsatolt területek magyarságának életkörülményeiről vajmi keveset hallottak, de a szomszéd népek történetéről sem sokat. Legutóbb egy kedves hölgy sehogyan sem akarta megérteni, hogy miért beszélek ilyen jól magyarul. A többiek világosították föl, hogy azért, mert magyar vagyok. Mindez azután történt, hogy nagyjából tisztában volt a város történetével, hiszen végig mentünk az évszázadokon és épületeken. Láttam a szemén, hogy ezt hiszi is meg nem is. Illett szolidárisnak lenni a kubaiakkal, vietnamiakkal, az amerikai négerekkel, de az elcsatolt magyarokkal nem. Persze ez árnyékot vet a szülőkre és pedagógusokra egyaránt. Tisztában vagyok azzal, hogy a művelődés önmagában nem biztosítja a sikert. Sokan ebből a fajtából e helyett kinyilatkoztatásaikat teszik közzé az interneten. A sok hasznos információ mellett töméntelen badarságot lehet olvasni. Ezeket is ilyenek írják. A tévében sem az ismeretterjesztő filmeket nézik, és nem jellemző rájuk, hogy az emberi lét mélyebb megértésére törekednének, a magyarság megmaradásának feltételeit tevőlegesen keresnék. Nem beszélve arról, a diplomácia egy dúvad számára ismeretlen fogalom. Az ösztönlény már csak ilyen.
Egy másik csoport – képviselők is voltak köztük – könyvgyűjtést akart szervezni magyar iskolák számára. Fogalmuk sincs róla, mire lenne szükség.
Tudatlansággal megverve ültek be ezek is a mikrobuszba, és jöttek mindenhová felfuvalkodottan demonstrálni, mennyire műveletlenek, tájékozatlanok, udvariatlanok. Ez azonban tudatukig aligha jutott el.
Demonstráljanak csak, de ne a mi rovásunkra!
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
