49555

Félidejénél tart a két éve megválasztott új Csemadok-vezetés. Bárdos Gyula elnök az ipolynyéki tisztújító közgyűlés óta zajló folyamatot pozitívan értékeli. Egyre többen kapcsolódnak be a szövetség munkájába, gyarapodnak, színesednek a rendezvények, több helyen a fiatalítás is sikeresnek mondható.
Ha figyelembe vesszük azt, hogy a Csemadok (Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség) anyagi körülményei nem javultak, sőt még inkább romlottak az előző évekhez képest, ennek ellenére mégis sikerült támogatókat találni, s az összes országos illetve fontos regionális rendezvényt meg tudták valósítani, és rengeteg helyi rendezvény is volt, akkor pozitívan értékelhető a jelenlegi helyzet, mondja Bárdos Gyula.
„Furcsának tűnhet, hogy anyagilag nagyon rossz körülmények között van a szövetség, ennek ellenére egyre több a rendezvény, egyre többen kapcsolódnak be a szervezésükbe, s egyre többen vesznek is rajtuk részt, s ez nagyon jó” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak az elnök.
Úgy véli, az az az áldatlan helyzet, amiben a felvidéki magyarság leledzik, amikor a szellemi kondíciónk sokkal jobb is lehetne, akkor erre válaszul a Csemadokon belül megpróbálnak csak azért is a közösségépítésre összpontosítani.
„Minden régióban, minden településen – ha eddig ez még nem történt meg – meg kell találni azokat az embereket, akik össze tudják tartani a közösséget. Mi nemcsak kulturális, hanem társadalmi szervezet is vagyunk, nem mindegy hát számunkra, hogy kik kerülnek városaink, falvaink élére, a képviselő-testületekbe a közelgő helyi önkormányzati választásokon. Olyan embereknek adjunk bizalmat, akik értik és érzik a mi problémáinkat” – szögezte le Bárdos, hozzátéve: a Csemadok szeretne hozzájárulni ahhoz is, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a polgárok a november 15-ei voksoláson.
A legnagyobb felvidéki magyar szervezet elnökeként Bárdos további négy magyar társával tagja a kormány kisebbségi bizottságának, amely egyedüli kormányintézményként felügyeli a szlovákiai nemzetiségek (13-at tartanak számon) helyzetét, problémáit. Az utóbbi időben azonban erősödik a dilemma, részt vegyenek továbbra is a bizottság munkájában a magyarok, hiszen erőteljesen megkérdőjeleződik az értelme az egy kisebbség egy szavazat elvű döntéshozó mechanizmus miatt is.
„A bizottsági tagokat ajánló Szlovákiai Magyarok Kerekesztalán belül olyan döntés született, hogy megpróbáljuk megváltoztatni a játékszabályokat. Az a döntési mechanizmus. ami jelenleg érvényben van, számunkra elfogadhatatlan. A legnagyobb számbeli kisebbség, a szlovákiai magyarság nem fogadhatja el azt, amit a számarányát tekintve a legkisebb nemzetiség képviselőjének javaslatára korábban jóváhagyott a bizottság, hogy minden kisebbség egy szavazattal rendelkezik – a mi estünkben ez ezelőtt öt szavazat volt –, tehát leszavazhatóak vagyunk.
De nemcsak a szavazatmennyiség a fontos, hanem az, hogy egyáltalán bele lehet-e szólni a bennünket érintő kérdésekbe, hogy ne lehessen a többi számbeli kisebbséget alkotó közösség részéről elfogadni esetleg egy olyan jelentést vagy javaslatot, amellyel mi nem értünk egyet. Többször elmondtuk, csak akkor vagyunk hajlandók részt venni a bizottság munkájában, ha annak értelmét látjuk, s a szlovákiai magyar közösség érdekében úgy tudunk véleményt mondani, hogy nem lehet bennünket leszavazni, rólunk, nélkülünk véleményt mondani a minket érintő kérdésekben” – magyarázza a Csemadok elnöke.
Bárdos elmondása szerint elsősorban a kis lélekszámú kisebbségek képviselői voltak a leghangosabbak a bizottság ülésén, amikor a magyarok előterjesztették a helyzet javítására kidolgozott javaslataikat.A nagyobbak esetében is érzéklehető volt, hogy tartanak egyféle magyar dominanciától, s az számukra elfogadhatatlan lenne. Végül a bizottság megállapodott egy munkabizottság létrehozásában, ahol megvitatják a kerekasztal javaslatait.
„A többi kisebbségnek is be kell látnia, hogy érdemi munka, csak úgy folyhat, ha nem egymással szemben pozicionálják magukat, hanem összefognak saját és a közös érdekükben. Mert az, ami a felvidéki magyarságot sújtja, azok a számok, amelyek a viharos fogyásunkat mutatják, nem csak bennünket érintenek. Remélem, sikerül a velünk szembeni bizalmatlanságot kicsit enyhíteni, és erre lehet jó mindenféleképpen ez a munkabizottság.
Meg kell adni a lehetőséget, hogy érdemben tudjanak foglalkozni a javaslatunkkal, ne csak érzelmi alapon söpörjék le esetleg. Legyen alkalom tárgyalni az egyéb kisebbségek képviselőivel. Bennünk a jó szándék megvan” – hangsúlyozta Bárdos Gyula.

BA, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”49107,46423,44546,36184,36148″}