A kassai Orbán-torony homlokzatának egy részét állványzat takarta július eleje óta. Ugyanis restaurálták. Most néhány napja lebontották az állványzatot, és a homlokzaton elhelyezett márványtábla régi pompájában díszeleg.
A három emeletes, 45 m magas Szent Orbán tornyot egykor Vörös Toronynak (Rubra Turis) hívták. De az 1556-ban leégett, majd Bethlen Gábor udvari építészével, az eperjesi Lindner Mártonnal építette újjá 1628-ban. Oromzatát reneszánsz pártázat és sgraffito-dísz koronázza, miután 1966-ben leégett és fölújították.
Kapuzata fölött Istenszemmel záródó és Kassa címerével ellátott, német reneszánsz díszítéssel közrefogott latin felirat díszíti a vörös márványból készült emléktáblát, mely az idők folyamán megsérült, illetve megrepedt.
A címer fölötti szöveg felső jobb oldalán már nem olvasható a restaurálás után sem (l. a mellékelt képet) Ennek a táblának a helyreállítására lehetett szavazni. Tavaly ugyanis az Általános Hitelbank (VÚB) Alapítványa versenyt hirdetett. Az interneten kilenc homlokzat helyreállítására küldhettek voksokat. Az első helyen a kassai Orbán-torony a szavazatok 35%-át nyerte el. Az erre szánt összeg 30.000 euró. A munkálatok júliusban kezdték, s a márványtábla október végére megújult.
Felirata magyarul a következőket mondja:
„Ha ismerni akarod, ó néző, e felállított torony létesítőit, ide vetett tekintettel megtudod. Mert itt ragyog a bíró és szenátorok dicső sora, akiknek kezében volt ekkor a hatalom.
Ne holmi vakhit fárassza érdemet, hanem az igaz vallás szeretete. Ó áldott Háromság! Add, hogy oly tetszést nyerjenek tanaid, hogy az egeken át harsogjon ütésemnek szent szava. Az Úr 1628. esztendejében.”
A címer alatt: „Almássy István városbíró, Láng János, Konczik Bálint, Swerttel Vencel, Demek András, Keöszeghy Miklós, Was Mihály, Miskolczy Gergely, Ruffer György, Molnár János, Traganer Ferenc.”
Kassa címerének sarkain olvasható: „Az Úr 1628. évében”
Almássy 1618-ban és 1624-29 között állt a város élén, Keöszeghy, más nevén Szűcs Miklós később városbíró lett (1634-37), ugyanúgy mint Was is (1631-32 és 1637-38 között).
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.