Portálunk műszaki szerkesztője, ifjabb Oriskó Norbert a nyár folyamán gyalog megjárta a nevezetes spanyolországi zarándokutat, az El Caminót. Élményeiről, tapasztalatairól kérdeztük.
A Szent Jakab-út (gyakran spanyol neve, a Camino de Santiago után El Caminónak is nevezik) Spanyolország Galicia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. Jeruzsálem és Róma után Santiago de Compostela a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb célpontja. A Szent Jakab-út 1993-tól az UNESCO Világörökség részét képezi. (Wikipédia)
Július 3-a és augusztus 19-e között jártad meg másodmagaddal az El Caminót. Ez 47 nap. Szükség volt ennyire?
– Az El Caminót számos útvonalon lehet megjárni, mindegyik Santiagóba vezet. Mi Budapestről Madridba repültünk, és onnan végig gyalog – nagyjából 900 kilométert – mentünk. 36 nap alatt értünk célba, tehát még jó 10 napunk maradt a hazaútig. Az útvonalon az eredeti tervünkhöz képest változtattunk. Otthon ugyanis még úgy terveztük, hogy a felső, óceán-parti úton megyünk Santiagóba, de 12 nap után, Sahagún városában úgy döntöttünk, hogy a legnépszerűbb útnak tartott ún. francia úton haladunk tovább. Miután túlságosan elöl jártunk már, ezért 120 kilométer még visszamentünk vonattal Burgosba, hogy „szerezzünk” magunknak újabb három napi gyalogutat. Santiagó után még elgyalogoltunk az Atlanti óceán partjára is, ami újabb 70-80 kilométert jelentett. Van ott egy mesés félsziget, rajta egy város, Fisterra. Ez azt jelenti, hogy a „Föld vége”, ez Spanyolország legnyugatibb pontja. Ez Santiágótól még 70-80 kilométerre van. Ezt az útszakaszt kötelezően 3 nap alatt meg kell tenni, mert erre kevés a szálláslehetőség.
Előtted a sikeres zarándoknak járó oklevél, és a zarándokút állomásairól tanúskodó útlevél – 55 pecséttel…
Igen, ez valamivel több, mint ahány napig jártuk az utat. A zarándokszállásokon adják a pecsétet, de voltak olyan esetek, hogy egy-egy szálláshelyet megtekintve úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk. Arra is volt példa, hogy néhány bárban, szórakozóhelyen is kaptunk pecsétet.
Mennyibe került az út?
Összesen 1100 euróba, ebben minden benne van, a repülőjegyek ára, és a költőpénz is.
Minden nap máshol száltatok meg? Milyenek a zarándokszállások?
– Igen, hiszen minden nap haladtunk a cél felé. A szállások többségében egyébként szigorúan betartják ezt a szabályt, tehát nem adnak szállást két éjszakára. Az első éjszakát még a szabad ég alatt töltöttük, mert Madridból kiérve késő este nem találtunk szállást. A szállások nagyon különbözőek. Volt, hogy kaptunk egy szobát dupla ággyal, de olyan is, hogy 500-an aludtunk egy fedél alatt egy sportcsarnokba zsúfolva. Az elszállásolás úgy történik, hogy bemegyünk a szállásra, szólunk, hogy zarándokok vagyunk, és szállást kérünk éjszakára. Ők elkérik a zarándok útlevelet, néha még a személyazonosságit is. Néha megkérdezték, honnan jöttem, akkor azt szoktam mondani, hogy Magyarországról. Volt, hogy próbálkoztam Szlovákiával is, de akkor általában Szlovéniát írtak be a vendégkönyvbe. Megtapasztaltam, hogy az ember, ha valóban fáradt, akkor minden körülmények között képes aludni.
Mire gondoltál, amikor órákon át „csak” gyalogoltál?
Az előttem álló legközelebbi feladatra, figyelve, hogy ne tévedjünk el, és közben természetesen éber szemmel figyeltem a tájat is, amely fokozatosan változott, három-négy nap alatt szinte teljesen „kicserélődött”. A legszebb a Santiagó előtti 100 kilométer volt, miután átléptük Galícia határát. A városok kelta hangulatúak, ami egy turista számára meglepőnek tűnhet Spanyolország belsejében. A növényzet is sokkal dúsabb volt, hegyek és völgyek váltják egymást. A tűlevelű erdők helyett lomblevelűek jöttek, szinte otthon éreztük magunkat.
Spanyolországban 17 autonóm terület van, mi hármat szeltünk át. Az első volt Madrid és környéke, majd utunk mintegy 70 százalékát a sivatagos Castilla y Leonban töltöttük. Ahogy a név is jelzi, ezen az úton nagyon sok kastély és katedrális pompázik, rengeteget összejártunk közülük. Spanyolország kulturális értékeinek jelentős része található itt. A harmadik rész pedig a márt említett Galícia. Annak ellenére, hogy nem beszélek spanyolul, érezni lehetett a változást az ott használt beszédben is. Santiagó volt az egyetlen hely, ahol nem találtunk szabad zarándokszállást, és kénytelenek voltunk szállodában aludni.
Más zarándokokkal is haladtatok az úton?
– Próbálkoztunk, de rájöttünk, hogy nem kedveljük a zarándokcsoportokkal való gyaloglást, ugyanis olykor nagyon el tudják rontani az út hangulatát. Egyszer egy mintegy 50 tagú zarándokcsoporttal mentünk, köztük az egyik hatalmas magnót vitt a vállán, és azt bömböltette. Mi inkább leálltunk, és hagytuk, hogy kellő távolságra érjenek tőlünk, és aztán folytattuk az utunkat.
Angol szakos tanár vagy, a világnyelv ismerete elég a boldoguláshoz Spanyolországban?
– Madridban még igen, de ennek gyorsan vége lett. Már a harmadik nap megkaptam az egyik házigazdánktól, hogy „az ember spanyolul beszél”. Tapasztaltam, hogy a spanyolok nem tudnak angolul, és nem is igen akarnak ezen változtatni. A zarándokok közül azonban sokan beszélnek angolul.
Voltak emlékezetes találkozások?
– Hogyne, például az, amikor magyarokkal találkoztunk. Érdekes mód, a magyarok nagy része a zarándokutat egyedül járja, és csak a szálláson találkozunk, és egyfajta üzenethálózat is működött közöttünk. Néhány zarándokkal egyébként folyamatosan újra és újra találkoztunk, anélkül, hogy azt megbeszéltük volna. Az ember megtalálja azokat a társait, akik nagyjából szintén vele azonos tempóban haladnak. Voltak gyerekek és 70 év körüli emberek is a zarándokúton. Sok spanyol család is részt vesz rajta, vagy annak egy részén. Érdekes az is, hogy egy keresztény hagyományra építkező zarándokúton sok más valláshoz tartozó is ott van, voltak Új Zélandról, Kínából, Japánból, Vietnamból, Kóreából is, akik mondták, hogy egyszerűen csak világot akartak látni. Találkoztam frissen érettségizett, Izraelből érkezett zsidó lányokkal is.
Mit változtatott rajtad az El Camino megjárása?
– Fizikailag erősebb lettem, noha lefogytam 7 kilót. Ezt a mindennapokban is érzem. Úgy érzem, tettrekészebb lettem, a felmerülő problémákra gyorsabban reagálok, könnyebben megbirkózom velük.
További fotók a képgalériánkban – itt.
Felvidék.ma, on
