50608x

A Csemadok Füleki Alapszervezete hagyományosan idén is megrendezte a játszóházzal, táncházzal, műsoros esttel egybekötött ünnepváró programját.
Rengeteg gyermek, fiatal és felnőtt érkezett december 12-én, péntek délután a Városi Művelődési Központba,  ahol a Dobroda zenekar tagjainak közreműködésével és a Ringató program szakavatott vezetői segítségével először a legkisebbek játszóháza kezdődött.
A kézművesek, óvónők, pedagógusok és a polgári társulások lelkes szakemberei irányításával egész délutánt és estét betöltő program várta az adventi hangolódásra vágyó fülekieket. Lucázás, mókázás, sütés, varrás, festés, gyertyaöntés és megannyi lehetőség kínálkozott a gyermekeknek. A szervezők között volt a Csemadok Füleki Alapszervezete mellett a Motolla Műhely, a Iuvenes Szabadidőközpont, a Pro Gaudio polgári társulás, a 47. sz. II. Koháry István Cserkészcsapat tagjai és a Rakonca Néptáncegyüttes.
Öröm volt látni, hogy a szervezésből, foglakozásból a fiatalok is kivették részüket, hisz a Rakonca Egyesület táncosai és a cserkészek lekötötték a legkisebbek figyelmét, így ők lehetnek majdan a rendezvény szervezői.
A fiatal hagyományőrzők és közösségek lelkes éltetői remélhetőleg folytatják az ünnepkörökhöz tartozó népszokások ápolást. Ez lesz mindenki számára az igazi öröm.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”50564″}