51374

Sikerült a Rákóczi Szövetség Baráti Köre Tornalja és Vidéke polgári társulás vezetésének pályázatot nyerni a Magyar Ház tetőszerkezetének felújítására.
A pályázatot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. hirdette meg, és attól kapott a társulás 400 000 forint támogatást.
“Ezen felbuzdulva jött az elhatározás, hogy elindítjuk a már régen esedékes tetőcserépcserét. Már az előző években /2009,2010/ nyert pályázatokból biztosítottuk a cserepet, önrészből a cseréhez szükséges faanyagot /lecek, gerendák/, már csak a munkát kellett elvégezni.
bethlen-gabor-alapA munkálatokat 2014 július elején el is kezdték, és a jó időnek is köszönhetően az ütemtervet betartva a hónap végére sikerült a ház első részének a tetőszerkezetét megjavítani, a lécezést kicserélni és az új zsindelyt fölrakni.
Nagyszerű munkát végeztek a mesteremberek Vezér József vezetése alatt, aki a munkákat szervezte, irányította. Az ő munkájuknak köszönhetően a HÁZ az új tetővel szinte megújult”  – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Molnár Imre, a társulás elnöke.
Hozzátette: “Az egészben annyi a szépséghiba, hogy sajnos az anyagiak nem fedezték a még elvégzésre váró munka értékét, igy az épület udvari részét idén, 2015-ben szeretnénk felújitani további pályázati forrásból.
Mindenképpen köszönettel tartozunk a Bethlen Gábor Alapkezelőnek, hogy anyagi támogatása által lehetőséget adott a HÁZ felújítására. Ezzel is segítve a közös ügyet, hogy a HÁZ megfelelő helyet adhasson a helyi és környékbeli magyar kulturális szervezetek, magánszemélyek egyéni, közösségi, illetve családi rendezvényei számára” – mondta Molnár Imre, a társulás elnöke.

Felvidék.ma