51945

A Somorjai Városi Művelődési Központban az 1848-49-es szabadságharc és forradalom évfordulójára emlékezve március 15-én este 6 órakor „Föltámadott a tenger – forradalmi líra zenében” címmel szervez ünnepi emlékműsort a Csemadok helyi szervezete.
A műsorban szereplő Zorkóczy Zenóbia színművész Kovásznáról érkezik, az előadását zongorán kíséri a Kolozsvári Opera karmestere és zeneszerzője, Incze Gergely Katalin, aki egyben a dallamok szerzője is. Magyar költőink szabadságharcról szóló megzenésített verseivel, költői nyelven idézik meg a forradalom hangulatát.
„Zorkóczy Zenóbia nevét nemcsak azért könnyű megjegyezni, mert olyan dallamosan-ritmusosan cseng, és a vezeték- és keresztneve olyan pompásan alliterál, hanem legfőképpen azért, mert ő valóban különös teremtménye a világnak; aki legalább egyszer látta és hallotta őt színpadon, bizonyosan örökre az emlékezetébe vési.” Így mutatta be olvasóinak Zorkóczy Zenóbiát a Keresztény Életben Varga Gabriella egy interjúban, abból az alkalomból, hogy januárban és február Magyarországon vendégszerepelt több műsorával.
Pogány Erzsébet, a felvidéki Szövetség a Közös Célokért társulás igazgatója pedig megkeresésünkre elmondta, hogy három évvel ezelőtt Nagykárolyban és Érmindszenten Ady-megemlékezést szervezett a szatmári EMKE, itt hallotta Zorkóczy Zenóbia előadását. Varázslatos, dinamikus, pergő, meghökkentő előadás volt. A megismerkedésük óta tervezik a felvidéki bemutatkozást.
Most a március 15-e megemlékezés teremt erre lehetőséget, március 14-én Gútoron, március 15-én Somorján, másnap a tejfalusi iskolában majd Nagymegyeren lép színpadra a művésznő és most zajlik a további fellépések szervezése.
A székelyudvarhelyi születésű erdélyi magyar színész-előadóművész jelenleg a Kovászna megyei Kovásznán él. A gimnáziumi évek alatt Gazda József volt az osztályfőnöke, ő indította el a pályán azzal, hogy a színjátszó-körben komoly feladatokat bízott reá.
A Kolozsvári Színművészeti Főiskolán szerzett diplomát, a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházban, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulat tagjaként, a budapesti Hangár Hangszíni Tanodában, a Temesvári Állami Magyar Színházban vált ismertté, jelenleg önálló műsorokkal, monodrámákkal, gyermekeknek készült műsorok előadásával lopja be magát a nézők szívébe. Eddig tizenöt önálló műsort szerkesztett, ezekkel Erdély mellett számos európai magyar közösségben és Kanadában is fellépett, többek közt: „Ölelj magadhoz” című istenkereső műsor, „A székelyek” című előadás vagy a „Szeretném, ha szeretnének” Ady-produkció, a hontalanságról szóló Wass Albert produkció. A gyermekközönség leginkább a „Zénó, az elképesztő madárijesztő” és a „Túl az óperencián” című interaktív műsorát kedveli.

Felvidék.ma