51749

A somorjai Egyenes Pörsök Henrik a negyeddöntőbe jutott a varsói Európa kupán és alig maradt el az elődöntőbe jutástól.

Nagy József és Forgách Krisztián tanítványa okos vívással simán jutott túl a selejtezőkön, öt győzelemmel és egy 4:5-ös vereséggel, így az előkelő hetedik helyen jutott a főtáblára. A negyeddöntőbe vezető úton legyőzte a lengyel Jan Zakrzewskyt (15:8) és Michal Chtiouit 15:5 arányban, a negyeddöntőbe jutásért pedig a szintén lengyel Daniel Olsowskyt (15:8). Az elődöntőbe jutásért sajnos nagy csatában 11:15 arányban alulmaradt ugyan a Michal Millerrel szemben, aki egyébként szintén lengyel, de Henriknek így sem kell szégyellnie magát, hiszen a versenyen 12 ország 81 versenyzője képviseltette magát.

A kupát egyébként a török Menkuer Engin Batuhan nyerte Mikolaj Rudnicky előtt, a harmadik helyen pedig a belga Tom Crnjak és a lengyel Michal Miller végzett.

Ezzel a kitűnő 6. hellyel egyébként Henrik 108 megszerzett pontjával feljött a világranglista 22. helyére.

A versenyen egyébként Farkas Gyula a 37., Dobos Dávid (mindketten KS Somorja) pedig 57. helyet szerezte meg.

Henrik tényleg fantasztikus eredményéhez gratulálunk, annál is inkább, mivel minden ilyen eredmény jó reklámot csinál Felvidéknek a felvidéki magyaroknak, Somorjának és a somorjai vívóklubnak egyaránt.

A részletes eredmények ITT tekinthetőek meg.

Henrik Profilja pedig ITT található.

MJ, Felvidék.ma
Forrás: www.slovak-fencing.sk
Fotó: www.slovak-fencing.sk

{iarelatednews articleid=”41106,20089,9398″}