53281

A Kereskedelmi Törvénykönyv módosításának véglegesítése szerepel a parlament plénumának napirendjén, melyhez a kormány tegnap nyújtotta be módosító javaslatait.

Robert Fico kormányfő tárgyalt a Váhostav vezetőivel és hitelezőinek képviselőivel. Az egyeztetési maraton végén memorandumban rögzítették, hogy a biztosítékkal rendelkező hitelezők (elsősorban bankok, melyek zálogjoggal bírnak) lemondanak követelésük 15 százalékáról annak érdekében, hogy a fizetésképtelen cég alvállalkozóinak követeléseit legalább 50 százalékban ki lehessen elégíteni. A Váhostav a cég részvényeinek 49 százalékát kínálta fel ugyanilyen célra. A megállapodás tartalmazza, hogy a cég tartozásai nem évülnek el és a bíróság szanálási döntését követően is fennmaradnak, s kifizetésre nem kerülő rész a Váhostav későbbi években kitermelt jövedelmeiből ki lesz egészítve. Mivel azonban a tartozások cégrészvényre váltása, illetve a hosszú évekre szétterülő részletfizetés a kisvállalkozó-hitelezők nagy részének a problémáját nem oldja meg, megmaradt a kormány azon ajánlata is, hogy a konszolidációs bankon keresztül felvásárolja 50 százalékos értéken megvásárolja a tartozások, s később maga próbálja behajtani a maradék összeget. A kisvállalkozók képviselői úgy látják, a legtöbben ezzel a lehetőséggel élnek majd, hiszen ők nem rendelkeznek akkora tőkével, hogy évekig várjanak a törlesztőrészletekre. A kormány az adósságok felvásárlását a bankadóból kívánja fedezni.

A parlamentben éles vitát váltott ki a kormány legújabb javaslata is, s nem csupán az eljárás miatt. Lucia Žitňanská (Most-Híd) kifogásolta, hogy az olyan fontos jogszabályhoz, mint a Kereskedelmi Törvénykönyv így nyúlnak hozzá, de mások is figyelmeztettek rá: túl sok hibalehetőség adódik a villámgyors munkából. Komoly kifogások hangzottak el annak kapcsán is, hogy a felhalmozott tartozásokért nem a cég tulajdonosai viselik az anyagi felelősséget, hanem az állam, vagyis az ország összes adófizetője. Daniel Lipšic (független) jelezte, az ellenzéki pártok módosító javaslatot nyújtanak be, hogy a tulajdonosoknak is részt kelljen vállalniuk a terhek viselésében. Szintén ő hívta fel a figyelmet arra, hogy a Váhostav 49 százalékos részvénycsomagja nem ad lehetőséget a hitelezőknek a cég hatékony ellenőrzésére.

A kormányfő szerint az előkészített törvénymódosítások hatékonyak lesznek és korlátozni fogják a szanálás intézményével való visszaélést, mely nem csupán a Váhostavot jellemezte. Az új törvényi szabályozásoknak még április 30-a, a Váhostav-Sk hitelezőinek közgyűlése előtt hatályba kellene lépnie.

A lex Váhostav vitáját és lezárását követően szavaz a plénum Ján Fígeľ parlamenti alelnök esetleges leváltásáról, majd megkezdheti a vitát a Viliam Čislák egészségügyi miniszter ellen benyújtott ellenzéki bizalmatlansági indítványról.

-ngyr-, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53269,53255,53250,53235,53141,53022,52881″}