53191

Gazdag, egész napot betöltő programmal várták a garamkövesdi szervezők a Gyurcsó István emléknap résztvevőit április 17-én.
A polgármester köszöntője után szavalóversennyel indult a nap, ahol a versenyzőknek szlovákiai magyar költők verseiből kellett készülniük. A zsűri (Hizsnyai Zoltán, Nagy Erika és Hizsnyai András) nehéz helyzetben voltak, annak ellenére, hogy idén mindössze tizenhárom versenyző mérette meg magát három kategóriában.
Díjakat a Szlovákiai Magyar Írók Társasága és a Lilium Aurum Köny- és Lapkiadó ajánlotta fel.

Hizsnyai András a zsűrizés mellett beszélgetőtársa volt a kéméndi születésű Veres Istvánnak, akinek fiatal kora ellenére nemrég jelent meg második önálló kötete.

Gyurcsó Istvánra először a helyi temetőben lévő sírjánál emlékeztek a részvevők, majd a köztéren álló szobornál helyezték el az emlékezés koszorúit, Hizsnyai Zoltán pedig a kultúrház színpadán méltatta a falu neves szülöttjét, aki „idén januárban töltötte volna be századik életévét, de már márciusban elmúlt harmincegy éve, hogy nincs közöttünk. Nincs közöttünk, de pusztán fizikailag…”,

A tiszteletadás dr. Hubík Istvánnak, a kultúrház falán elhelyezett emléktáblájánál folytatódott, aki 1954-től haláláig a csehszlovákiai magyar könyvkiadás meghatározó személyisége volt. A Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya által alapított Gyurcsó István-ösztöndíjat mint mindig, most is Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója adta át egy helyi fiatal tehetségnek.

Gyurcsó István-emléknap keretében megnyitották a Gyurcsó-emlékszobát, s ezzel egy régi álom valósult meg, bizonyítva, hogy nem állnak meg, hanem körforgásban tartják a Gyurcsó hagyatékot.

ne, Felvidék.ma
További fényképek ITT>>> tekinthetők meg. {iarelatednews articleid=”53167,51451,51386,45143,39096,13065,53192″}