53572

A Duna Televízió május 3-án, vasárnap felvette a kassai magyar református gyülekezet istentiszteletét. Az átlagnál valamivel többen jöttek el, mint általában, de azért néhány szabad ülőhely maradt.

Ezzel kapcsolatban egy szomorúan mulatságos történet jutott eszembe. A rendszerváltás előtt egy nyilván amerikai magyar vett részt a délutáni istentiszteleten, amelyen nagyon gyéren ültünk a padokban. Ahogy elővette a videokamerát, az emberek dülöngélni kezdtek, hogy az előttük ülők mögé bújjanak. Mérgelődtem, de nevettem is magamban, mert ennek nem volt semmi értelme. A rendőrség úgy is tudta, hogy ki jár templomba. De érdekes módon, emiatt soha nem zaklattak, szóvá sem tették. Így igazából nem volt féltenivalónk. Legfeljebb a karriert. Most természetesen ilyen aggályok nem merülnek föl, így az emberek eljöttek, hogy majd egy hét múlva megnézhessék magukat a tévében. Az istentiszteletet ugyanis a Duna TV május 10-én fogja sugározni.

A templomban sok helyütt kábelkötegek, húzódtak, dobozok és reflektorok álltak, négy kamera kísérte figyelemmel a szertartást. Az igét nagytiszteletű Orémus Zoltán esperes hirdette. Az igehirdetés alapjául a szöveget Józsué Könyvének 8. fejezete 1-19. és 28. verse szolgáltatta. Prédikációja az új lehetőségekről szólt, melyeket az Úr ad nekünk. Nem lenne célszerű a prédikáció ismertetése, hiszen majd mindenki meghallgathatja, akit érdekelnek az örök igazságok. Az orgonán Szakál Gábor operaénekes játszott. Az istentisztelet keretében fellépett a Laudate Dominum, a kassai magyar református gyülekezet énekkara. Vezényelt Kovácsné Palcsó Edit. Többek között Kodály Zoltán Stabat Materét énekelték.

Kimenet meglepődtem, hogy a szokásos fiatal koldusok sehol sem voltak. Felvilágosítottak, kihívták a rendőrséget, hogy az ünnepi alkalmat ne zavarják a szegények, akikről Krisztus azt mondta, hogy mindig velünk lesznek. Hiába tüntetjük el őket. Vagy csak lelkiismeretünket akarjuk ilyen olcsón megnyugtatni?

További képek megtekinthetők a Képgalériánkban ITT>>>
Balassa Zoltán, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”51032″}