53701

A fatimai jelenések évfordulóját ünnepli május 13-án a katolikus világ. 1917-ben ugyanis ezen a napon jelent meg a portugáliai Fatima mellett a Szűzanya három pásztorgyereknek. A jelenések egészen októberig, minden hónap 13-án megismétlődtek. A Szűzanya által mondottakat azután lezárt borítékban őrizték a Vatikánban. Az utolsó kinyilatkoztatást II. János Pál pápa hozta nyilvánosságra 2000-ben.
Ebben Szűz Mária közölte, hogy egy fehér ruhás püspököt megkísérel majd meggyilkolni valaki. 1981-ben II. János Pál ellen pont ezen a napon, tehát május 13-án követtek el merényletet.

E miatt Fatima a katolikus világ egyik legfontosabb zarándokhelyévé vált, a pásztorgyerekeket pedig boldoggá avatta az egyház. A portugáliai Fatima Lourdes mellett a világ legnagyobb Mária-kegyhelye, évente milliók zarándokolnak ide. A Szűzanya jelenéseinek helyén 1918-ban kápolnát építettek. Ezt követően lelkigyakorlatos ház és kórház létesült a völgyben. A bazilika építését 1928-ban kezdték. A szentély előtti nagy teret 1951-ben alakították ki.

A jeles eseményről Felvidék-szerte is szokás megemlékezni. Többek közt Bacsfa-Szentantalon is, ahol imanapot tartanak ma.
Erről bővebb információ az eseménynaptárunkban található ITT.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”39641,37064,36162,32410,28482″}