53836

Az iskolában eltöltött évek egyik legszebb kirándulásán vettek részt a Nagymegyeri Magán Szakközépiskola diákjai május 14. és 16-a között. A résztvevő diákok beszámolóját közöljük:

Elérkezett az idő, hogy három év tanulás után egyre közelebb érjünk céljaink eléréséhez a hidaskürti Magán Szakközépiskola nagymegyeri kihelyezett tagozatának tanulóiként. A szakvizsgák elérkezte előtt lehetőséget kaptunk, hogy osztályunkkal három napos kiránduláson vehessünk részt. Választásunk a gyönyörű Selmecbányára esett, mely méltán híres város, az UNICEF világörökségének része, melynek minden egyes szegletéből egy monda vagy legenda jut el az emberhez.

Osztályfőnökünkkel, Huszár Ambrus Rita tanárnővel és matektanárunkkal, Romada János tanár úrral keltünk útra, hogy a három órás út megtétele után elénk tárulhasson a selmecbányai óváros csodája. Miután elfoglaltuk szállásunkat a Szentháromság-tér tetején, elindultunk a város szélén található bányába. Itt leereszkedtünk 50 méter mélyre, ahol érdekes dolgoknak lehettünk szem- és fültanúi, utunkon pedig társunk is akadt, József, a denevér személyében. Az izgalmas bányalátogatást gyors bevásárlás követte, majd a szálláson kényelmes ruházatot öltöttünk. Míg a lányok a tanárnő segítségével elkészítették a vacsorának valót, addig a fiúk tanár úrral tüzet raktak. Az esti sütögetést követően mindenki fáradtan tért pihenni, hisz tudtuk, másnap nagy séta vár ránk. Ennek keretein belül meglátogattuk a város szinte összes nevezetességét, mely az óvárosban található. Első utunk a botanikus kerthez vezetett /természetesen a lehető legszűkebb és legmeredekebb „hátsó” utakon/, majd itt megismerkedtünk az alma materként is emlegetett magyar eredetű iskolákkal, palotákkal. Innen a teraszon áthaladva megnéztük egy házi sörfőzdét,majd a Leányvárat, a nevezetes Klopacskát, ahol kis időre megpihentünk. Ezután tovább sétáltunk a városháza irányába, ahol megtekintettük annak különleges óráját, a Szent Katalin templomot, majd a Szentháromság-szobrot. A hosszú sétát ebéd követte, majd egy kis szabadidő keretein belül egyénileg is körülnézhettünk a városban. Este ismét tábortüzet raktunk, és nagyon jól szórakoztunk.

Szombaton sajnálkozva indultunk útnak, hisz mindannyian maradtunk volna, mert ez a kirándulás egyértelműen még jobban összekovácsolta csapatunkat. Eddig is összetartó osztály voltunk, de most már meggyőződésünk, hogy ezek után mindenen átsegítjük egymást. A pihenést követően bízunk benne, hogy szakvizsgáink legalább olyan jól sikerülnek majd, mint ez a kirándulás, ennek érdekében pedig ígérjük mindent megteszünk! Köszönjük a lehetőséget Tanárainknak, akik szabadidejüket és éjszakáikat nem kímélve velünk tartottak ezen a csodás családi utazáson!

A III.E osztály tanulói, Felvidék.ma
CsoportképSelmecenTúrán{iarelatednews articleid=”44175,53562,53468,52532,52506,52322″}