Javában zajlanak „Beszéljük meg!” vitafórumaink, melyek keretében a Magyar Közösség Pártja bemutatja „A szlovákiai magyar közösség megmaradásnak és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételei” címet viselő dokumentumát. Hívhatjuk bárhogy a dokumentumot, egy jellemző mozzanatát ki kell emelnünk: ez nem holmi látomás, káprázat, ez közösségünk és régióink valós helyzetének elemzése és egy megfogható jövőkép alapjainak dokumentuma.
A több mint félszáz helyszínen lezajlott lakossági találkozók lehetőséget adnak arra, hogy mérleget készítsünk az meglátásokról, hozzászólásokról és véleményekről. A dokumentum bemutatása során szinte az összes helyszínen döbbent arckifejezésekkel találkoztunk, amikor feltártuk régióink gazdasági kiéheztetésének bizonyítékait.
Hogy az olvasó is értse, az Európai Unió 2007-2013-as tervezési időszakának támogatásai vonatkozásában a magyarok által lakott régiók szinte minden esetben a nagyon alacsony szinten támogatottak között voltak. Néhány konkrét példa ennek szemléltetésére: a csatornázásra a Malackai járásban 480 euró/lakos összeg jutott, a Dunaszerdahelyiben 47 euró. Az árvízvédelem esetében a legtámogatottabb járás a Miavai volt 273 euróval, a Dunaszerdahelyi 0 (azaz nulla!), ugyanúgy, ahogy nulla volt az Érsekújvári, a Rimaszombati, a Nagymihályi vagy a Rozsnyói járás támogatásai is.
Hosszan sorolhatnánk még a tényeket, de nem ez a cél, hanem az, hogy megmutassuk: régiónk „legrosszabb” gazdája a központi kormány, hiszen a fentiek két Fico- és egy Radičová-időszak eredményeit tükrözik. Rendezvényeken szinte egyöntetű véleményként hangzik fel, hogy ezeket az adatokat nagydobra kell vernünk, hangsúlyosabban meg kell jelentetnünk, hiszen régióink leszakítottsága miatt az ott élő szlovákokat, romákat és más nemzetiségűeket is hátrányok érik. Közös érdekünk, hogy a mai megyerendszer – a természetes régiók alapértelmezése mentén, széleskörű és sajátos jogkörökkel, valamint önálló finanszírozás megteremtésével – módosításon essen át. Magyarán: újra kell gombolnunk a kabátot a megyei önkormányzati rendszer vonatkozásában is!
Más kérdés, hogy közösségünk fogyása, a magas munkanélküliségi ráta, a munkahelyteremtő beruházások hiánya, jogállásunk, nyelvhasználati lehetőségeink, az iskolák leépítésére – bezárására tett lépések mind azt mutatják: saját ügyeinket saját hatáskörben – nekünk magunknak – kell kezelnünk, mégpedig úgy, hogy ahhoz a források is saját rendszerben jönnek (jöjjenek) létre. Mondhatjuk ezt önigazgatásnak, önrendelkezésnek vagy autonómiának is, egy dolog biztos, meg kell nyitni azokat a kérdéseket, amelyek elhallgatása közösségünket a mai helyzetbe, lelkületét tekintve pedig – az általam – közösségi Stockholm-szindrómának* nevezett állapotba juttatta.
Őry Péter, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”54321,53922,53861,53452″}
A szerző az MKP önkormányzati alelnöke
*A Stockholm-szindróma egy stockholmi túszdrámáról kapta a nevét. Lényege, hogy a túszok – és a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek általában – szeretetet kezdenek érezni kínzóik, rabtartóik iránt. Ez furcsa; józan ésszel azt hihetnénk, hogy gyűlölniük kellene őket. Általában ez így is van; olykor azonban nem ez történik. A Stockholm-szindróma olyankor léphet fel, amikor a sok bántás mellett a rab figyelmet, néha felületes kedvességet tapasztal a rabtartója részéről, ugyanakkor teljesen ki van szolgáltatva neki, az élet-halál ura felette. (Wikipédia)
