54421

Deja vu… A magamfajta sokat látott ember egy ideje már ezen töpreng. Ilyen már volt. Csak akkor öncenzúrának (és cenzúrának) nevezték, ami manapság polkorrekt (divatosan PC, azaz píszí).

Anno a foximaxin oktatták, miről mit szabadna gondolni, ma píszí-megmondók (gondolat/rend/őrök) gyártják az újbeszédet, terelgetik (manipulálják?) a közéleti szereplőket. Aki igazodik az elvárásaikhoz, s meggyőződéssel ismételgeti, amit a szájába rágtak a különböző tanfolyamokon, azt piedesztálra emelik. Aki gondolkodni mer, ráadásul másként, mint ők szeretnék, annak ebben a szép szabad világban sem terem babér…

Pedig azért gondolkodni sem ártana néha. Miközben ugyanis háborog az egyik hírportál azon, hogy az orosz NTV azonnali hatállyal menesztette német tudósítóját – aki amúgy már felmondási idejét töltötte a Putyin-barát médiánál és a hónap végén maga vette volna a kalapját –, mert két német tévécsatornában személyesen bírálta Putyint és az oroszországi viszonyokat, fel sem szisszen azon, hogy (június 16-án) döntött a legeslegfőbb bíró(ság)unk, az európai ember jogaink is, és tulajdonképpen azonnali hatállyal felmondott az összes kommentelőnek. Meghozta nagyszerű ítéletét, hogy ezentúl a portálok üzemeltetői felelnek az olvasóik kommentjeinek tartalmáért, elsősorban az olyan bejegyzésekért, melyek sértenek egyes cégeket vagy személyeket… Hogy értsük: nem rasszista, közösséggyalázó, rágalmazó beszólásokért, hanem egyes személyek és cégek megsértéséért.

Szóval: személyiségi jogi, jóhír-rontási pereket lehet akasztani ezentúl az internetes sajtó nyakába is. S azon a jogcímen, hogy az emberjogi egyezmény egyes cikkelyei sérülnek azáltal, ha szabad teret kapnak a trollok, az olvasók is véleményük (akár velős, olykor primitív) megfogalmazására…

Repesve várom, megszólalnak-e sorra Európa-szerte a sajtószabadságot mindig megvédeni kész újságíró-szervezeteink (hazabeszélek!), vagy mondjuk az EBESZ illetékesei? Netán a Velencei Bizottság taláros szakértői is összedugják-e a fejüket s véleményt mondanak erről az ítéletről… (Mint egynémely ország alkotmánya, sajtótörvénye kapcsán tették.) Vagy már olyan nagyra nőttek (E)Sosemvolt (U)Ország központi elefántcsonttornyának lakói és a Bilderberg-közeg hosszú árnyéka, hogy emberjogi alapvetés lett a bírálhatatlanságuk, a sérthetetlenségük?

Szép új világ: deja vu érzésem van…

ngyr, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”54392″}