54599

A hagyományt követve az ipolysági Szondy György Gimnázium az idei iskolaév végén is megszervezte a Művészetnapot.

„Immár negyedik alkalommal szerveztük meg a Művészetnapot, melyen  tanintézményünk művészetben kimagasló teljesítményt nyújtó diákjai mutatkoznak be” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Béres Gábor, a gimnázium tanára, az esemény szervezője.  Hozzátette: az iskola teret ad a tudomány területén sikeres diákok bemutatkozására, munkájuk és kutatási eredményeik prezentálására is.

A délelőtti programban szerepelt  versmondás, szónoklat, ének és zene is. A közönség hallhatott többek között díjnyertes szavalatot, gitár-, harmonika- és furulyajátékot, éneket. Egy tehetséges diák saját költeményét adta elő. Emellett a nyelvhelyességről és nyelvhasználatunkról szóló szónoklat is szerepelt a repertoáron.

A jelenlegi diákok mellett egykori növendékek is jelen voltak. Matyó Márió, az iskola volt diákja áriájával kápráztatta el hallgatóságot. Klukon Krisztián, a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola végzőse pedig gitárjátékot adott elő. A közel egyórás program a gimnázium berkein belül működő Bartók Béla Ifjúsági Vegyeskar fellépésével zárult. Mint Béres Gábor karvezető elmondta, a vegyeskar 2016-ban ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját, s az elmúlt évtizedekben számtalan neves versenyen sikeresen mérettettek meg. Az esemény az érettségizett énekkari tagok búcsúztatásával ért végett.

A Szondy György Gimnázumot 1913-ban alapították. Megalakulásának századik évfordulóján vette fel  Szondy György nevét. Jelenleg mintegy száztíz diákja van. Az Ipoly mentének egyik központi iskolája.
További képek a rendezvényről megtekinthetőek a Képgalériánkban ITT>>>.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”42328,42322″}