54343

Mosonmagyaróvár. Győr. Dunaszerdahely. Somorja. Köveskál. Immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Kortárs Művészeti Panoráma, a KOMP. Amikor hat évvel ezelőtt a Rotary Klub Mosonmagyaróvár elindította ezt a határokon átívelő kezdeményezést, ezt azzal a céllal tette, hogy a Duna két partján élő művészek alkotásain keresztül közelebb hozza egymáshoz a két nép kultúráját, szolgálva ezzel a barátságot, egymás jobb megismerését. Az önkormányzatok azonnal e jó cél mellé álltak.

A rendezvény 5 helyszínen valósult meg, Mosonmagyaróváron, Győrben, Dunaszerdahelyen, Somorján és Köveskálon. A rendezvény a folyó két oldalán élő művészek értékes műveit bemutatva szeretné elérni, hogy megismerjük egymást, egymás munkáját és művészetét. A szervezést kuratórium végzi, Varga György festőművész, a KOMP kuratóriumának az elnöke, Lébó Ferenc szobrászművész, valamint Borbély Károly festőművész. A kiállítások helyszíneit, a kiállítótermeket a helyi önkormányzatok vezetői és a helyi felelős kulturális vezetők biztosítják.

A KOMP tárlatain a következő művészek munkáit tekinthették/ tekinthetik meg: Augustovič Peter, Bott Maya, Czafrangó Szilvia, Dolán György, Juhász Tibor, Kapócs Tibor, Lipcsey György, Mito Gábris Mirinof, Zuzana Benková, Borbély Károly, Borbély Máté, Karczagi Endre, Kurcsis László, Lébó Ferenc, M. Tóth Judit, Sipeki Zoltán, Uzsák Zoltán, Varga György.

A művészeti kezdeményezés az elmúlt öt év alatt olyan kiállítás-sorozattá nőtte ki magát a régióban, amely a benne résztvevő kiállító művészeknek rangot jelent.

Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere szerint immáron fogalom a képzőművészet barátainak körében. Hozzáteszi: „A mű nem annyira a művész, mint inkább azok által él, akik szeretik a művészetet, mégpedig azért, mert keresik az emberséget: legyen szó fotókról, festményekről, szobrokról vagy grafikáról, a művészet nyelve egyetemes, csak az eszközei különbözőek.”

Kortárs Művészeti Panoráma idei tárlata a mosonmagyaróvári Flesch Központban (Erkel Ferenc u. 14.). nyílt meg április 10-én 17 órakor. Köszöntőt mondott Dr. Nagy István parlamenti államtitkár, dr. Árvay István Mosonmagyaróvár polgármestere és Bognár József a Rotary Club Mosonmagyaróvár elnöke. A kiállítást Székely Zoltán művészettörténész nyitotta meg, közreműködtek: Böröndi Lajos költő és a Mosonyi Mihály Zeneiskola tanárai. A tárlatot május 2-ig volt látogatható.
A somorjai megnyitó május 16-án volt délután 4 órától a városi művelődési központ Tallós Prohászka Istvánról elnevezett kiállítótermében. A kiállítás május 29-ig volt látogatható. A dunaszerdahelyi kiállítást június 8-án nyitották meg a VMK-ban és június 14-ig volt látogatható.
Két kiállítás még nem nyitotta meg kapuit, hiszen Köveskálon szeptember 18-19-20-án lesz megtekinthető a KOMP tárlata, Győrben pedig novemberben.
Az alkotókról és műveikről Képgalériánkban itt találnak képeket.

MJ, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46181,44876″}