55204

A népvándorlás kor kutatóinak az ősz egyet jelent a Hadak útján konferenciával. Az idén már huszonötödik alkalommal megrendezésre kerülő seregszemle helyszíne a révkomáromi Duna Menti Múzeum Nádor utcai főépülete, az 1913-ban átadott Kultúrpalota lesz. Az október 19-22 között megrendezésre kerülő rendezvénnyel kapcsolatban Csuthy Andrást, a múzeum régészét, helytörténészt, a Pro Museum Polgári Társulás elnökét a konferencia állandó résztvevőjét, főszervezőt kérdeztük.

Kérem mondjon pár szót a konferenciával kapcsolatban. Milyen tematikák, kísérőprogramok várhatók a rendezvény alatt?
A már 25. alkalommal megrendezésre kerülő vándorkonferencia a tágan értelmezett népvándorlás kor időszakával foglalkozik több tudományterület szemszögéből (elsősorban a történettudományok, antropológia, archeozoológia, archeogenetika stb.). A szervezésben több intézmény is részt vesz, a Duna Menti Múzeumon kívül társszervezőként a velünk mindig is jó kapcsolatokat ápoló komáromi Klapka György Múzeum, illetve a Pro Museum Polgári Társulás. A 4 nap alatt több mint 40 előadással számolunk, több poszterrel, könyvbemutatóval, illetve 4 ún. mesterkurzussal. Ezen kívül szeretnénk ha a hagyományőrzőkkel karöltve kísérleti régészeti vizsgálatok is megvalósulnának. A konferencia mellett mód lesz a Duna Menti Múzeum új avar és szláv vándorkiállításának megtekintésére is, amely a következő év februárjáig lesz nálunk látogatható.

Jelenleg milyen fázisban tartanak a konferencia előkészületei?
A konferenciaszervezés jelenleg még a jelentkezők és résztvevők regisztrálása fázisban van, illetve a kísérőkiállítás előkészítése folyik. A pályázati rendszerekkel (Domus, NKA, Nyitra megye, Szlovák Régészeti Társaság) kapcsolatban a rendező intézmények szerződést kötnek, aminek köszönhetően a konferencia előadóit tudjuk mentesíteni egyes költségek alól (elsősorban szállás és étkezés). Ezek támogatásához további szponzorok jelentkezését is szívesen vesszük, hiszen egy nemzetközi szakmai konferenciáról van szó.

Említette, hogy nemzetközi konferenciáról van szó. Mely országok kutatói vesznek részt a seregszemlén?
Elsősorban szlovák és magyar kollégák részvételével számolunk, de érkeznek kutatók Romániából, Lengyelországból, sőt ázsiai országok kutatóinak részvétele is várható, aminek köszönhetően reményeink szerint Komárom jó híre messzire eljut majd. Részletes programmal az ősz elején szolgálunk, addig is minden érdeklődőt szívélyesen meghívunk a szeptember végén nyíló régészeti kiállításunkra.

ML, Felvidék.ma
Fotó: panoramio.com
{iarelatednews articleid=”52873,51325″}