55672

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága idén augusztus 12. és 16. között rendezte meg a Fiatal Írók Táborát. A helyszín ezúttal is, immáron harmadik alkalommal Ipolyszakállos volt, pontosabban a végtelen vendégszeretetéről híres Méhecske Panzió és annak tágas, kényelmes, fedett terasza. Fedettség ide vagy oda, a cseréptető alatt elsősorban nem a vitáktól volt forró a levegő, az embertelen kánikula egyaránt próbára tett írót, hallgatót, előadót, fiatalabb és idősebb táborlakót.

Szerdán késő délután Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága elnökének tábornyitó beszédével indult a program. A vacsora után a sporté, a testmozgásé volt a főszerep. Az SZMÍT–Ipolyszakállos asztalitenisz-bajnokság a helyi alapiskola tornatermében zajlott (a SZMÍT versenyzői: Hodossy Gyula, Vida Gergely és Hajtman Béla voltak).

Csütörtökön a reggeli után műhelymunka következett, hiszen a háromnapos Text-túra befejeztével jó néhány fiatal tollforgató itt maradt még a tábor idejére is, ők a mentorok segítségével már a szombat esti felolvasásra készülve alkottak új szövegeket. Még ebéd előtt került sor az első beszélgetésre: a frissen Forbáth-díjas Demóverzió című kötetéről Németh Zoltán faggatta Vida Gergelyt, majd Vida Gergelyre került a sor, és ő kérdezte Németh Zoltánt Kunstkamera című verseskötetéről, amely idén Madách-díjban részesült. A nap második felében először Németh Zoltán az irodalom mai helyzetéről, lehetőségeiről osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, majd rövid pihenő után Dr. Horváth H. Attilát, a Veszprémi Egyetem docensét, a Pedagógia-Pszichológia Tanszék vezetőjét ismerhettük meg. Művészet a nevelésben, nevelés a művészetben című, diavetítéssel egybekötött előadása rendkívül érdekesre sikerült. Ezután könyvei utóéletéről Csapody Kinga kérdezte Egressy Zoltánt. Szó esett többek között a Portugál című darab hatalmas sikeréről, arról, hogy az olvasók a novellásköteteket vagy a regényeket olvassák-e szívesebben, a beszélgetés fókuszában természetesen a Lila csík, fehér csík című új Egressy-regény állt, amely – mint megtudhattuk – a középpontjában Törőcsik Andrással, az utolsó magyar futballzsenivel a rajongásról, felnövésről, nosztalgikus vissza- és előretekintésről is szól.

A péntek délelőtt rövid műhelymunka után teljes egészében az Irodalmi Szemle körül forgott. A folyóiratot, annak egyes tematikus lapszámait, az online változatot a főszerkesztő, Szalay Zoltán mutatta be. Jónás Zoltán – aki közel harminc éve foglalkozik irodalmi műsorok, pályázatok szerkesztésével, rendezésével, kötetek szerkesztésével – Egerből érkezett maroknyi csapatával. A hallgatóság megismerhette a Kortárs hangon című nemzetközi irodalmi pályázat (amelyet egyetemistáknak hirdetnek meg a Kárpát-medencében) eddigi kiadványait és eredményeit. Az előadást követően az idén sikeresen szereplő pályázók bemutatkozása következett, Posta Marianna, Herédi Rebeka és Kispál Dániel írásait hallgathatta meg a közönség. Ezt követően A könyv utóélete című „sorozat” egy újabb „epizódja” következett, Csapody Kinga beszélgetett Kőrösi Zoltánnal, akinek nagy sikerű Szívlekvár című regénye nemrég e-könyvként is megjelent. A nap várva várt eseménye természetesen a Pegazus Alkotópályázat kiértékelése és a díjak ünnepélyes átadása volt. Németh Zoltán, N. Tóth Anikó és Mizser Attila értékelte az idei termést.

Szombat délelőtt Kiss Judit Ágnessel Csapody Kinga beszélgetett könyvei utóéletéről, délután pedig Horváth Viktor volt a vendégünk, akinek Török tükör című regénye 2012-ben nyerte el az Európai Unió Irodalmi Díját. A legtöbb szó természetesen új, A vers ellenforradalma – A versírás és versfordítás tanulása és tanítása – című kötetéről esett, a szerző néhány játékos, szóbeli feladatba a hallgatóságot is bevonta. Vacsora előtt Podmaniczky Szilárd volt a tábor vendége, akit Csapody Kinga faggatott újságírásról, tárcanovellákról, weboldal-szerkesztésről és még sok minden másról. A vacsora után a gálaműsor következett, azaz a táborban született művek felolvasása, közös értékelése.

Vasárnap reggel egy jól megérdemelt zivatar hűsítette le az egész héten át izzásban lévő levegőt, az ebéd elfogyasztása után felejthetetlen élményekkel a tarsolyunkban vettük hazafelé az irányt.

A táborról készült fotógaléria ITT>> tekinthető meg. 

Z. Németh István, Felvidék.ma
A szerző felvételei{iarelatednews articleid=”55538,55419,55327,55650,52336″}