55676

Kolozsváron a magyar napok főtéri nagyszínpadán szegték meg csütörtök délután a Kárpát-medence Szolnokon kisütött kenyerét, melyet a történelmi magyar egyházak vezetői áldottak meg. Amint Kovács Sándor a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke elmondta, a 150 kilós kenyér alföldi lisztből, kárpátaljai forrásvízből, vajdasági kovászból, és felvidéki burgonyából állt össze. A Kárpát-medence egészéből összegyűlt pékek munkáját a székelyföldi Diószegi László pékmester irányította.

A város főterén immár 17. alkalommal tartják augusztus 20-án a Szent István-napi Néptánctalálkozót, mely hat éve immár a Kolozsvári Magyar Napok része. Az idei Néptánctalálkozón 11 ország 20 nemzeti és regionális kisebbséget képviselő Amagyarok kenyerenéptáncegyüttese vesz részt. A Kárpát-medence országai mellett Németországból, Lengyelországból, Lettországból, Oroszországból, és Fehéroroszországból is érkeztek néptáncegyüttesek a rendezvényre.

Csíkszereda főterén a székely zászló ünnepélyes felvonásával kezdődött a több ifjúsági szervezet által szervezett ünnepség. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arról beszélt, hogy Magyarország határain túl augusztus 20. a helytállás és megmaradás üzenetét hordozza. A politikus szerint harcolni kell minden olyan beavatkozás ellen, amely a közösség asszimilációját, a többségi nemzetbe való felszívódását célozza.

mti/Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55562,55105,54906″}