55368

A nyugati sajtóban nem váltott ki pozitív visszhangot a hétvégi bősi népszavazás eredménye, a menekülttábor újranyitásának helyiek általi elutasítása. Több lap, általánosítva, Szlovákiát olyan országként tüntette fel, ahol az emberekből hiányzik a szolidaritás.

Az osztrák Kronen Zeitung leszögezi, hogy a bősiek a referendumban egyértelmű állást foglalnak, elutasítják az ausztriai Traiskirchenből érkező ötszáz menekült ideiglenes elhelyezését. Megemlítik azt is, a település polgármestere nehezményezte, hogy a kormány nem kommunikált erről a kérdésről a helyiekkel. A lap szerint csak szimbolikus szavazásról volt szó, hiszen az eredmény a pozsonyi kabinetet semmire sem kötelezi. A szintén osztrák, közszolgálati ORF csak tömören közölte a hírt, kiegészítve Fenes Iván polgármester buzdító szavaival, hogy „a lakosság széles tömegeinek véleményét” valaki csak figyelembe veszi. A Bécsben megjelenő Kurier számára a népszavazás eredménye nem volt meglepetés. Közlik a belügyminisztérium véleményét, hogy a Bősön kialakult pánikot a tárca nem tudja megérteni.

A német Deutsche Welle online-kiadása „Félelem szolidaritás helyett” cím alatt reagál a bősi fejleményekre, hozzátéve, hogy ez a szlovák társadalomban kialakult, egyértelműen elutasító hangulatot tükrözi. A svájci Blick megjegyzi, hogy a szlovákiai falu álláspontját a kormány semmibe veszi. A napilap idézi az osztrák belügyminiszter, Johanna Mikl-Leitner korábbi kijelentését, mely szerint kollégája, Robert Kaliňák ígérete a menekültek ideiglenes befogadására, a „szolidaritás jelentős gesztusa Szlovákia részéről”. A Putyin-párti, angol nyelvű orosz Sputnik is tájékoztatott a népszavazásról, kiemelve, hogy az illegális bevándorlókat a „szlovákiai város” 90 százaléka utasította el. Indiában is olvashattak a bősi történésekről, többek között a ZeeNews.india internetes lap jóvoltából. A kontinensnyi országot is foglalkoztatja ugyanis a migráció kérdése. A jobb életkörülmények és munka után ugyanis indiaiak ezrei hagyják el hazájukat, az ő úti céljuk azonban nem Közép-Európa, elsősorban a Perzsa-öböl menti arab országokba vándorolnak ki.

BA, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55349,55338,55324,55302,55271,55231″}