56121

Képgalériával frissítve! A magyar Szent Korona a  Magyar Koronaőrök Egyesületének kíséretében érkezett Szilasra.

A nap eseményei a községi hivatal előtti park különböző helyszínein: a rózsakertben, a Dr. Pázmány Zoltán Emlékházban, a kultúrházban és a délután folyamán, a szabadtéri színpadon zajlottak.

A Szent Korona-menet indulása a harangzúgás után a helyi halastó mellől vette kezdetét és Szilas fő utcáján keresztül érkezett a Rózsakertbe. A Magyar Szent Korona ünnepélyes fogadásán köszöntőt mondott Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete, Bugár Béla, a Most-Híd elnöke és Berényi József, az MKP elnöke, valamint Pethő Attila, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnöke, Tóth Péter, Szilas község polgármestere és Szukola István, a Csemadok Szilasi Alapszervezete elnöke.

Bugár Béla beszédében elmondta, a Szent Korona a magyar keresztény állam jelképe, amely az egység, az államalapítás és az összetartozás üzenetét közvetíti. Arra kötelez, hogy védjük örökségünket. Olyan értékek szimbóluma, mint a tolerancia, a felebaráti szeretet és a szolidaritás. Egy működő közösséget ezen értékek mentén úgy építhetünk fel, ha félreteszünk minden politikai és személyes viszályt és figyelembe vesszük mások véleményét.

Berényi József: Még mindig van idő az összefogásra
Berényi József köszöntő szavai után kihangsúlyozta, hogy két párt vezetője van ma itt jelen. „A helyzet komolysága és ünnepélyessége megkívánja bátran kimondani: sorsfordító időszak előtt állunk. Parlamenti választások lesznek. Még mindig van idő, hogy azok a szép szavak és gondolatok, amelyek megfogalmazódtak ezen a színpadon, cselekedetté váljanak, még mindig van idő, hogy ne egymásnak szembe menjünk, hanem egymást kiegészítve együtt induljunk a parlamenti választásokon” – jelentette ki Berényi.

„Még mindig van idő arra, hogy félretegyünk minden ellentétet és közösen, együtt tegyünk meg mindent azért, hogy a magyarok által lakott régiók felzárkózhassanak és megőrizzük a magyar identitást ebben az országban. Jelentős az asszimiláció, jelentős az elvándorlás. A tét nagyon nagy. Sorsfordító parlamenti választások előtt állunk. Ne adjuk meg másoknak az esélyt, hogy rólunk döntsenek. Adjuk meg magunknak az esélyt, hogy ne csak ilyen ünnepeken, ilyen emelkedett pillanatokban legyünk együtt a színpadon, hanem együtt szólítsuk meg a 2016-os parlamenti választásokon a magyarságot” – fogalmazott az MKP elnöke.

Majd az újonnan épült Dr. Pázmány Zoltán Emlékház átadási ünnepsége következett. Az emlékház szalagjának átvágására Tóth Péter, Szilas község polgármestere az emlékház megépítésének kezdeményezőjét, Puss Sándor jezsuita szerzetest kérte fel.

Itt kapott méltó helyet a Szent Korona, melyet a nap folyamán szabadon megtekinthettek az érdeklődők. A szervezők fotózási és fényképezkedési lehetőséget is biztosítottak a Szent Korona és a Koronaőrség társaságában.

A kultúrházban Woth Imre, a Magyar Koronaőrök Egyesületének elnöke tartott előadást A Szent Korona titokzatos történelme címmel. Az előadó sok érdekességet osztott meg a Szent Korona kevésbé ismert múltjáról a nagyszámú közönséggel. Az előadás után a Szent Korona történelme című interaktív kiállítást is megnézhették a látogatók.

A kiemelt programok mellett kiegészítő programokkal is várták az érdeklődőket, kicsikre és nagyokra egyaránt kellemes kikapcsolódás várt, részt vehettek a Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrzők kiállításán, sétarepülésen, kézműves-foglalkozásokon vagy akár a falunéző kisvonatra is felülhettek.

Kora délután a szabadéri színpadon a keresztény-keresztyén áhítat mellett népdalcsokor, táncbemutató, a Visszhang zenekar akusztikus koncertje várta a közönséget. Az esti órákban a Felvidéki Rockszínház művésze, Kiripolszky Péter ad koncertet, majd az egész napos kulturális programot a Vox Megere zenekar fellépése zárja.
Tekintse meg Képgalériánkat ITT>>.

HA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”56017,55332,55158″}