56074

Robert Fico miniszterelnököt menekültügyben tanúsított álláspontja miatt szerdán számos bírálat érte az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésén, az Európai Bizottság (EB) elnöke, az új kvóta-elképzeléseket ismertető Jean-Claud Juncker beszédét követő vita során. Szlovákiának 2287 menekültet kellene befogadnia a 160 ezerből. Csáky Pál (MKP) tartózkodott a szavazás során, Nagy József (Most-Híd) igennel voksolt.

A szlovák kormányfővel szemben Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője fogalmazott a legélesebben. “Egyszerűn elfogadhatatlan, hogy valaki azt mondja, nem akar muszlimokat Európában. Ezen a földrészen nem keresztény jogok vannak, hanem az emberi jogokat kell tiszteletben tartani” – szögezte le a legnagyobb képviselői csoportjának vezetője.

Robert Fico a szerdai kormányülést követően megismételte, továbbra is elutasítja a kötelező kvótarendszert, hozzátéve, hogy e tekintetben az Európai Bizottság és a V4-es országok álláspontja is eltér egymástól. „Nem vállalom a felelősséget egy esetleges terrortámadásért csak azért, mert valamit alábecsültünk” – jelentett ki a kormányfő azzal, hogy aggályait az EP-vel is ismerteti. Elfogadhatatlan számára, hogy menekültkérdésben uniós hivatalnokok döntsenek a tagországok kormányfői helyett. Nem veszik figyelembe a tagállamok szuverenitását, kívülről mondják meg, hány menekültet kell befogadni. Közölte, Juncker javaslatát tudomásul vette, és abban egyetért az EB vezetőjével, hogy uniós szinten kell keresni az egyezséget. „Szlovákia kész segíteni a külső határok védelmében, hajlandók vagyunk az együttműködésre azon országokkal, ahonnan a menekültválság indult” – mondta.

Az EB javaslata szerint Szlovákiába 195 menekült érkezne Olaszországból, 631 Görögországból és 676 Magyarországról. Ha ehhez hozzáadjuk a korábbi javaslat szerinti 782 menekültet, az összesen 2 287 személy befogadását jelenti.

Mirolsav Lajčák külügyminiszter visszautasította, hogy Szlovákia ne lenne szolidáris a menekültügyben. “Van elképzelésünk, hogyan demonstráljuk szolidaritásunkat. Szlovákia igazi megoldást akar, nem pedig hamis szolidaritást” – hangsúlyozta a diplomácia vezetője.

Arról, mit tesz Szlovákia a menekültválsággal kapcsolatban, az elkövetkező napokban több fórumon és a jövő héten szerdán a szlovák parlamentben fognak tárgyalni. „Összegyűjtjük a javaslatokat” – jelentette ki a külügyi tárca vezetője. Pénteken Prágában találkoznak a visegrádi négyek országainak külügyminiszterei német és luxemburgi kollégájukkal. Hétfőn a belügyminiszterek tárgyalására kerül sor. „Minden nappal haladunk előre, és szerdán a parlamentben fogunk tárgyalni a témáról” – tette hozzá. Ő is úgy véli, az EB-nek nem szabad kisajátítania a döntést ilyen komoly témában, hanem a tagországok választott vezetőinek kellene dönteniük az ügyben. A bírálatokra reagálva ugyancsak elmondta, Szlovákia nem osztályozza a menekülteket faji vagy vallási szempontból. „Azokon segítenünk, aki arra rászorul”.

Az uniós belügyminiszterek jövő heti tanácskozásán Robert Kaliňák a kormány kvótákat elutasító álláspontját képviseli majd. A szerdai kormányülést követően újságírói kérdésre válaszolva kitért viszont a Bősre várt menekültek kérdésére is. „Sem napját, sem óráját nem tudom, de a napokban már megérkeznek az első menedékkérők Ausztriából” – mondta a belügyminiszter, aki szerint az eddig meglévő adminisztratív akadályokat is elhárították már, ami a menekültek gyerekeinek német nyelven történő beiskolázásával volt kapcsolatos. A megegyezés értelmében folyamatosan 500 fő érkezik, de Fico nem zárta ki, hogy a jövőben ez a szám emelkedhet.

BA, Felvidék.ma