56058

Gyermekbénulás ütötte fel a fejét Kárpátalján, a múlt hét folyamán két esetet is regisztráltak az ukrán egészségügyi hatóságok. A szlovák Közegészségügyi Hivatal ezért fokozott elővigyázatosságra int.

Az Ukrajna nyugati peremén előfordult gyermekbénulásos esetek miatt a szomszédos szlovákiai járásokban kell a legnagyobb figyelmet összpontosítani a megelőzésre, áll az egészségügyi hatóság közleményében. A Kassai kerületben ugyan 95 % feletti a beoltott gyermekek aránya, amely elmarad a kívánt szinttől, s ezen belül is a Tőketerebesi járásban található a legkevesebb beoltott gyermek.

“Szlovákiában 97% alá csökkent az oltottsági szint, ennek oka, hogy sok szülő elutasítja a kötelező oltást” – közölte Lenka Skalická, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője.

Sokkal rosszabb a helyzet viszont Ukrajnában, ahol az egészségügy fejlettségi szintje, a közegészségügy állapota jóval elmarad a szlovákiaiétól. Nem megfelelő a vakcinákkal való ellátottság sem, így az ukrán gyermekeknek csupán 14 %-át oltották be gyermekbénulás ellen. Nagyon valós tehát a veszély, hogy újra elterjed ez a vírus okozta fertőzés. A határhoz közeli gyermekbénulási esetekről tájékoztatták a szlovákiai gyermekorvosokat és a körzeti orvosokat is. A Regionális Közegészségügyi Hivatalok figyelmet fordítanak majd a szennyvíz ellenőrzésére is, mivel a vírus onnan is tovább terjedhet.

Szlovákiában az utolsó gyermekbénulást 1960-ban jegyezték fel. A Közegészségügyi Hivatal szerint azonban annak ellenére sem szabad alábecsülni a gyermekbénulás veszélyét, hogy a beoltottság a járások többségében 95 % felett van.

A fertőzött betegeknél influenzához hasonló tünetek mutatkoznak, amelyek legtöbbször lázzal, étvágytalansággal, torokfájással vagy enyhe fejfájással járnak, majd a betegség második szakaszában izomgyengeség, a külső ingerekkel szemben megnyilvánuló fokozott érzékenység és bénulás következik be. A megbetegedés azonban akár klinikai tünetek jelentkezése nélkül is előfordulhat.

Az elmúlt évtizedekben a védőoltásoknak köszönhetően csaknem eltűnt a betegség, de a védekezést mellőző vagy nem megfelelő mértékben használó egyes országokban új járványok törtek ki.

BA, Felvidék.ma