56776

A hétvégén megtartotta évzáróját a somorjai KCK Kajak-Kenu Klub. A somorjai kajakosok nagyon jó évet zártak, s ismét bebizonyították, hogy a legjobbak Szlovákiában, hiszen hatodszor győztek a Szlovák kupában. 2015-ben összesen 129 érmet szereztek: 51 aranyat, 45 ezüstöt és 33 bronzot.

Az évet egy kötetlen találkozón értékelték ki a csölösztői csónakházban, ahonnan nem hiányzott a jó étel, ital, zene és tánc sem. A kajak-kenu klub vezetői meglepték a versenyzőiket: minden kajakos és kenus emlékérmet, vagy kupát kapott.

Az idén a Somorja történelmében először felnőtt világbajnok sportolója is lett a városnak, aki szintén a somorjai KCK sportolója. Ő nem más, mint Linka Tibor, aki augusztusban szlovák kajak négyes tagjaként 1000 méteren aranyérmet szerzett a milánói világbajnokságon.

Az egyesület elnöke egyébként Tóth Imre, a helyi MKP önkormányzati képviselője, a pénzügyi bizottság elnöke és az építészeti bizottság tagja, aki a civil életben informatikai céget vezet, s aki egyébként fiatalon szintén kajakozott.

„Ez addig a klub történetének legsikeresebb éve, hiszen Linka Tibike világbajnok lett, s bár igaz, hogy egy éve már más klubban versenyez, de tavaly augusztusig a klub tagja volt, és ez a siker a mi sikerünk is. Zalka Csabi is jó eredményeket szállított az egész év folyamán, többek között egy Európa-bajnoki ezüstöt, ami nagyon jó eredmény, de több nevet is említhetnék, akik az egész év során jól teljesítettek. Az edzőink jó munkát végeztek és végeznek, hiszen az eredmények magukért beszélnek. Ez azért is van így, mert a klubon belül mindenki csinálja a dolgát. A hosszú évek munkája meghozta az eredményt. A klubunk jövőre lesz 50 éves, így ezt a félszáz évet meg szeretnénk ünnepelni. Akár egy olimpiai arannyal is” — nyilatkozta mosolyogva az amúgy mindig szerény és szűkszavú klubelnök. Persze, ha egy klubelnök volt versenyzője olimpiára készül, ráadásul világbajnokként, ember legyen a talpán, aki nem játszana el az aranyérem gondolatával.

Méry János képriportja az eseményről megtekinthető a Képgalériánkban ITT>>>. 

Méry János, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53705,53794,55737,56333″}