56905

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) hétfőn közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint júliushoz képest a 19 országot tömörítő eurózónában 0,2 százalékkal, az Európai Unióban pedig 1,2 százalékkal mérséklődött az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest. Az eurózónán belül a vizsgált hónap folyamán Szlovákiában volt tapasztalható a legnagyobb visszaesés.

Júliusban még az unióban és az euróövezetben is 0,4 százalékos havi szintű növekedést mértek. Tavaly augusztushoz képest az euróövezetben 6,0 százalékos, az Európai Unióban pedig 5,0 százalékos volt a visszaesés mértéke.

Országokra bontva havi összehasonlításban Szlovákiában (-5,0 százalék), Nagy-Britanniában (-4,8 százalék) és Szlovéniában (-4,5 százalék) volt a legerősebb a visszaesés. A legnagyobb növekedést pedig Portugália (+0,9 százalék), valamint Lengyelország és Franciaország (egyaránt +,06 százalék) érte el.

Éves összevetésben Szlovénia (-15,5 százalék), Franciaország (-9,2 százalék) és Magyarország (-6,1 százalék) szerepelt a legrosszabbul, míg a legjobban Svédország (+13,0 százalék), Románia (+10,4 százalék) és Szlovákia (+9,8 százalék) teljesített. A statisztikában nem szerepel hét ország: a három balti állam mellett Írország, Görögország, Ciprus és Málta havi szinten nem, csak negyedéves bontásban köteles adatokat szolgáltatni.

MTI nyomán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49422,55531,47997″}