57273

Lógó orrok találkozója néven hirdették meg azt a csütörtök, november 5-e délutáni tüntetést a kormányhivatal előtti térre, amelyen mintegy 300 pozsonyi és környékbeli pedagógus vett részt. A szervezők szerint így akarták kifejezni csalódottságukat, azt, hogy évek óta az orruknál fogva vezeti őket a kormányzat.

Branislav Kočan pozsonyi tanító, a tüntetés egyik szervezője úgy véli, az oktatásügy problémái nem az elmúlt három esztendőben gyülemlettek fel, a jelenlegi áldatlan állapot egy hosszabb időszak következménye. A pedagógusok azon érzése, hogy az orruknál fogva vezetik őket, már húsz éve tart” – jelentette ki. A tüntetők a Szlovákiai Tanítók Kamarája által megfogalmazott 11 követelésből hármat emeltek ki a Szabadság téren: a regionális oktatásügyben dolgozó pedagógusok bértábla szerinti bérének 140 euróval való növelését, az oktatásügyre szánt költségvetés 400 millió euróval való növelését és a kompetenciák hitelesítésével szerezhető kreditek ismételt bevezetését.

Juraj Draxler oktatási miniszter a tüntetésre reagálva újra kijelentette, egyetért azzal, hogy több pénzt kell fordítani az oktatásügyre, a követeléseket viszont irreálisnak tartja. Elmondta, a rövidtávú, különféle mediális kezdeményezések kontraproduktívak lehetnek, mivel egy idő után tompíthatják a nyilvánosság érdeklődését. Főleg, ha a támasztott igények nem teljesíthetők.

A csütörtöki tüntetést közismert pozsonyi pedagógus-aktivisták kezdeményezték, a jelenleg legharcosabbnak tűnő pedagógus-szervezet, a Szlovákiai Tanítók Kamarája támogatását élvezve. A kamara október végén felhívással fordult a kormány felé az oktatásügy helyzetének javítása érdekében, rámutatva, még nem késő, hiszen sem a kollektív szerződés nincs még aláírva, sem az állami költségvetés elfogadva. Lehetne korrigálni. Vladimír Crmoman kamarai alelnök szerint, felhívásukban az alapkövetelések ismertetése mellett rámutattak az oktatásügy gondjainak megoldását célzó stratégia hiányára és a fejlett országokénál arányaiban jóval alacsonyabb állami támogatásra.

BA, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”56660,55778″}