Robert Fico kormányfő szerint a parlamenti választásig már nem lehet többet tenni a tanítókért. A kormányfő a témában tartott sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy kormánya 2006 és 2010 közt 26 százalékkal növelte a pedagógusok bérét, majd 2012 és 2016 közt további 22 százalékkal, az utolsó béremelés alapján pedig ez év januárjától újabb 4 százalékkal kapnak több fizetést a tanítók. „A közigazgatásban 2012 és 2016 közt semmilyen más foglalkozás esetén nem emelkedtek úgy a bérek, mint a tanítóké” – jelentette ki Fico, aki azt is megerősítette, amennyiben pártja az elkövetkező parlamenti választás után is kormányon lesz, folytatni szeretné a pedagógusbérek emelésének politikáját. „Hivatalosan kijelentem azt is, hogy a tanítók képviselői aktívan részt vehetnek a programnyilatkozat oktatásügyet érintő részének megalkotásában” – fűzte hozzá a kormányfő.

A bejelentett pedagógussztrájkkal kapcsolatban Fico arra is figyelmeztetett, hogy a tanítók egy részének eme kezdeményezése több jogi kérdést is felvet, és erős választási és politikai összefüggései vannak. Mint mondta, senkit sem szólít fel arra, hogy ne vegyen részt a sztrájkban, a legjobb azonban az lenne, ha a közel háromhetes téli szünet után újra teljes ütemben folytatódna a tanítás.

Juraj Draxler oktatási miniszter szerint a bejelentett sztrájk rossz követelményeket felvonultató és rosszul időzített politikai akció. A Szombati dialógusok c. vitaműsorban a miniszter azzal érvelt, hogy a Szlovákia Tanítók Kezdeményezésének kijelentései a kollektív egyezségek megkötése és a költségvetés jóváhagyása után jöttek. Azzal Draxler is egyetért, hogy a 650 eurós pedagógusi kezdőfizetés alacsony, ezért – a következő kormányzásuk alatt – úgy módosítanák a pedagógusok bérrendszerét, hogy a kezdő tanítók bérei gyorsabban növekedjenek.

Martin Fronc (KDH) volt oktatási miniszter azonban csak mézesmadzagnak tartja a választások utáni időszakra vonatkozó ígérgetéseket, és úgy véli, Szlovákia jó gazdasági fejlődésére való tekintettel a kormány egy kis jóakarattal márciusig még megtehet olyan lépéseket, amelyek segítenének a helyzet megoldásában.

Branislav Kočan, a Szlovákiai Tanítók Kezdeményezés képviselője visszautasítja azokat a vádakat, melyek szerint politikai kezdeményezésről lenne szó. Mint mondta, a követelményeiket már 2011-től kitartóan előterjesztik, s egyben kijelentette azt is, csalódott a tárgyalások eredményében. A kormányfő és a miniszter kijelentéseiből az következik, hogy közömbösek az iránt, ha január 25-én több iskolában nem kezdődik meg az oktatás – mondta.

A január 25-ére bejelentett éles sztrájkhoz eddig több mint 11 ezer tanító csatlakozott 686 iskoláéból Szlovákia-szerte.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”58942,58925,58911,58811″}