Idén immár 7. alkalommal kerül megrendezésre a Dunakanyar Hangja nevű tehetségkutató énekverseny Dunakeszin a Voke-József Attila Művelődési Központban. Ahogy csak az előző években, most is várják a jelentkezőket Felvidékről is.

A versenyre bárki jelentkezhet korhatár nélkül, ugyanúgy bármilyen műfajban lehet szerepelni, akár pop, akár rock, de a népdaltól kezdve az operáig bármit szívesen fogadnak. Akár saját szerzeményeket is. Az elmúlt hat évfolyamot Polgár László, Kováts Vera, Kádár-Szabó Bence, Nagy Nóri, Huy Le Benji és Fehér Lili nyerték.

Idén a zsűrit Farkas Pál (zeneigazgató, karmester), Toldi Tamás (művészeti díjas énekes, dalszövegíró), Lábas Viki (a Margaret Island énekesnője), Szolnoki Péter (énekes, zeneszerző) és Kaszás Géza (színművész) fogja alkotni, tehát valóban illusztris, magas színvonalú szakemberek.

A válogatóra február 13-án kerül sor, ám jelentkezni korábban e-mailben vagy a facebook-on kell regisztrálni. A nevezési díjat 4000 Ft (13 euró) a válogatás napján, a helyszínen kell befizetni.
Az elődöntő egy héttel később február 20-án, míg a mindent eldöntő döntő ugyancsak rá egy hétre február 27-én lesz. 

A jelentkezőknek a választott daluk zenei alapját magukkal kell vinni valamilyen adathordozón.

Az atempo.sk nyomán Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58525,57682,56728,56579,44567,42980″}