Ahogy már korábban megírtuk, január 25-én a Via Nova, a KDSZ és a Fontos Vagy! mozgalom az Európai Parlament PETI Bizottsága elé vitte a felvidéki nyelvhasználat kérdését, s a bizottsági meghallgatást követően petíciót is benyújtottak az ügy előmozdítása érdekében. A meghallgatást Nagy Dávid a következőképpen értékelte:

Nagyon pozitívan értékelem a meghallgatást. Egyrészt örülök magának a ténynek, hogy egyáltalán sor került a probléma felvetésére. Ugyanis fontosnak tartom, hogy a helyi, otthoni gondjainkat, problémáinkat európai fórumokon is nyilvánosságra hozzuk, megbeszéljük és közösen keressünk, találjunk megoldásokat.

Nagyon jó volt tapasztalni, hogy a tárgyalóterem teljesen megtelt, akkora volt az érdeklődés. Úgy gondolom, hogy új információkkal szolgáltunk a résztvevők számára, akikben sikerült pozitív benyomást keltettünk.

Felszólalásomban felvázoltam a felvidéki magyar közösségre vonatkozó nyelvhasználati jogszabályokat, illetve rámutattam ezek hibáira, és egyben megoldási javaslatokat is tettem arra vonatkozóan, hol lehetne változtatni, hogy azok az érdekeinket szolgálják.  A továbbiakban a kisiskolák témájával is foglalkoztam, ugyanis ha nem lépünk időben, szeptembertől nagy bajba kerülhet a felvidéki magyar oktatás. Ennél a témakörnél is rámutattam a problémás részekre, konkrétan három aspektusára. Felhívtam mindenki figyelmét, hogy közel 100 magyar iskolát fenyeget a bezárás veszélye, nem beszélve arról, hogy csökkentik az anyanyelvi órák számát, és az igazgatók politikailag befolyásolhatóak lesznek.

Úgy érzem, hogy a meghallgatás eredményes volt és kíváncsian várom a fejleményeket. Ez egy hosszú út, lépésről lépésre kell haladni, és ahogy mondani szokták: aki kopogtat, annak egyszer majd ajtót nyitnak, mi pedig kitartóak vagyunk.

Nagy Dávid angol nyelvű felszólalása ITT>>> tekinthető meg, videóértékelése pedig ITT>>>. 

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”59003,58901,58819,58894,58804,58676,58411,58023,57909″}