Királyhelmecen a Magyar Kultúra Napja alkalmából január 19-én színházi előadásra került sor. Zsúfolásig megtelt a Városi Művelődési Központ színházterme. A közönség Csathó Kálmán – Deres Péter: Te csak pipálj, Ladányi! (egy úri penzió története két felvonásban) c. művét láthatta a budapesti Karinthy Színház előadásában. A főbb szerepeket Mikó István, Zsurzs Kati, Szirtes Balázs és Végh Judit alakították.

A Karinthy Színház a 20. századi magyar polgári színműirodalomnak – a hatalom által szándékosan elfelejtetett – egyik értékes művét adta elő. A mű alapvető problematikája, amely szerint a világ megváltozik körülöttünk, amire reagálnia kell annak, aki nem akar lemaradni, a korabeli váltókezesség és a mai devizahitel-csődök között megújul, s a mai néző is érezhet finom, aktuális áthallásokat. Ebben a műben szinte csehovi módon nagyon kevés történik a felszínen, annál több érződik ki a kedélyesség mögött felvillanó személyes tragédiákból, ahogy ez a Pató Pál-karakterű, kedélyesen pipázgató és vendégeket jól tartó vidéki földbirtokos kényszerűen is városi kispolgárrá válik, mert a dzsentri világ rohamosan elbukik – csak itt kicsit másként, mint ahogy Jókai, Mikszáth, Móricz ábrázolta.

A Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás (BFT) és a Magyar Közösség Pártja Királyhelmeci Alapszervezete rendezésében szervezett estet Pásztor István, a BFT elnöke nyitotta meg. Elmondta: a Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket – fejtette ki Pásztor István. A köszöntő szavak után közösen énekelték el az előadásra érkezők a nemzeti imádságot, a Himnuszt.

Az előadás, köszönhetően a parádés szereposztásnak és színművészek bravúros játékának, felejthetetlen estét nyújtott, amit a lelkes közönség vastapssal jutalmazott.

Szegedy László, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT tekinthetők meg.