Idén ötödik alkalommal került sor az MKP Tőketerebesi Járási Elnöksége által alapított Helytállás a Bodrogköz Magyarságának Megmaradásáért-díj átadására.

A 2016-os díjátadó ünnepség Borsiban került megrendezésre. Szuperák Mária, az MKP Tőketerebesi Járási Elnökség elnöke ünnepi köszöntőjét követően Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzulja köszöntötte a résztvevőket. Ünnepi beszédet Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke mondott, aki beszédében a „Minden magyar felelős minden magyarért” idézettel hangsúlyozta a magyarság összetartásának fontosságát.

Köszöntőjükben mindhárman hangsúlyozták, hogy minden magyar helytállására szükség van, és ez különösen érvényes a kis közösségekben, leszakadt régiókban. Sorsunk a létezésünkért való mindennapi küzdelem, amely előbbre viszi a régió magyarságát, parlamenti képviseletünk pedig a régió fejlődését méginkább megerősíthetné. Közös akarattal tegyünk érte, hogy így legyen!

A 2016-os „Helytállás a Bodrogköz Magyarságának Megmaradásáért”díjat Csizmadia Albert, Bári község polgármestere, a Borsiban működő II. Rákóczi Ferenc polgári társulás, és az idén először odaítélt posztumusz díjat pedig a 2011-ben elhunyt Hajdók Géza, királyhelmeci tanár, közéleti személyiség kapta.

A díjat – Bodrogköz őrangyalát ábrázoló szobrocskát, egy kő talapzaton álló kiterjesztett szárnyú angyalt, Ferenc György fafaragó művész alkotását- olyan ember kaphatja meg, aki élete példájával és tetteivel hozzájárult a bodrogközi régió magyarjainak megmaradásához.

A díjat Szuperák Mária, Szesztay Ádám és Bárdos Gyula adták át a díjazottaknak.

Csizmadia Albert érdemeit Kocsis László, az MKP képviselőjelöltje méltatta. Kiemelte a díjazott érdemeit, amely elsősorban a helyi közösség javát szolgálja, de szélesebb körben is megerősítő, példamutató értékű. A díjazott a színpadról fejezte ki köszönetét minden segítőjének, aki a 26 éves közéleti tevékenysége során segítette munkáját. Szavai szerint mindannyiuk érdeme a mai elismerés.

Hajdók Géza 2011-ig tartó tartalmas életútját és a jövő nemzedékére hagyott erkölcsi örökségét Furik Csaba,Kassa megye képviselője méltatta. A díjazott tanári pályája, és kitartó társadalmi tevékenysége révén nagy hatást gyakorolt szűkebb és szélesebb környezetére. Sok évtizedes, öntudatos munkája eredményeként gazdag erkölcsi hagyatékot hagyott szülőföldjére. Hajdók Géza nevében a díjat Hajdók Pál, a díjazott fia vette át. Meghatódottan mondott köszönetet a család nevében, és olyan lelkesedést, áldozatkészséget,odaadó munkálkodást kívánt a jelen kor fáklyavivőinek, amilyet édesapja végzett a magyar közösség érdekében.

A II. Rákóczi Ferenc polgári társulás tevékenységét Kopasz József, Nagytárkány polgármestere, az MKP képviselőjelöltje ismertette a jelenlévőkkel. A társulás megalakulása óta összetartó, lelkesen munkálkodó tagjai, számos rendezvény szervezői, II. Rákóczi Ferenc kultuszának őrzői, továbbvivői, szülőhelyének gondozói és folyamatos karbantartásának és felújításának ösztönzői. A díjat a tásulás elnöke, Laczkó Lajos vette át, aki a társulás teljes tagságának ajánlotta a díjat és köszönte meg mindannyiuk nevében.

A díjátadó ünnepség színvonalát Horkay Árpád szavalata, valamint hegedű- kíséretével a Bári éneklőcsoport, a Borsi éneklőcsoport, valamint a Csemadok Királyhelmeci Hajdók Géza Alapszervezet mellett működő színjátszócsoport, népdalok, és Ady Endre verseiből készült összeállítással növelték az ünnepség színvonalát. A fellépők között lévő Horkay Árpád 2012 óta, Szegedy Mária a Borsi éneklőcsoport tagja pedig 2015 óta szintén a „Helytállás a Bodrogköz Magyarságának Megmaradásáért”-díj büszke tuajdonosai.

A díjátadó ünnepségen a szép számú közönség és meghívott vendégek soraiban volt többek között Borsi község polgármestere, Sallai Tibor református lelkész, Pácin község polgármestere is. Az MKP képviselőjelöltjei közül jelen lévő Ilko Zoltán (12), Furik Csaba (41), Kopasz József (78), Szuperák Mária (98), Farkas László (116), Kocsis László (118), Leco Bajzák Viktória (128), Szimkó Géza (142) és Varga Tibor (30) apró ajándékokkal, és a helyes döntés meghozatalát erősítő mézeskalács szívvel kedveskedtek a résztvevőknek.

A díjátadó ünnepség hivatalos része a Himnusz közös eléneklésével zárult, azt követően pedig kötetlen beszélgetéssel és fogadással folytatódott.

A díjátadó ünnepség hangulata visszaköszön a képgalériában, amely ITT>> tekinthető meg.
A laudációk szövege hamarosan ITT olvasható.

Tökölyi Angéla, Felvidék.ma