59286

Orbán Viktor magyar és Beata Szydlo lengyel kormányfők megállapodtak, négysávos gyorsforgalmi utakkal kötik össze a két ország keleti iparvidékét (Miskolc-Kassa térség). Ehhez Szlovákiának meg kell építeni az R4 gyorsforgalmi út összes szakaszát.

 Lengyelország és Magyarország mindig kiáll egymás mellett gazdasági és politikai kérdésekben – erről biztosította egymást Orbán Viktor és Beata Szydlo magyar és lengyel kormányfő.

A Budapesten folytatott megbeszélést követően közös sajtótájékoztatót adtak hétfőn, február 8-án. A tárgyaláson szó volt még a Brexitről, migrációs kérdésekről, energetikai, gazdasági együttműködésről is. Az uniós csúcs előtt még lesz egy V4 csúcs is.
Történelmi szövetségként jellemezte a lengyel-magyar kétoldalú kapcsolatokat Orbán Viktor miniszterelnök, aki hétfői tárgyalásuk után arról biztosította Beata Szydlo lengyel kormányfőt, hogy Lengyelország számíthat Magyarország szolidaritására.
A magyar miniszterelnök elmondta: lengyel kollégájával közös célként határozták meg a visegrádi együttműködés megerősítését. Orbán szerint Kelet-Európának nagy lesz a jelentősége, hiszen Európa sikere Kelet-Európa sikerén múlik. Ha mi nem leszünk sikeresek, akkor az egész EU-ban nem lesz gazdasági növekedés – fogalmazott Orbán.

Orbán szerint a mostani találkozó középpontjában gazdasági kérdések álltak. Megállapodtak abban, hogy a két ország keleti iparvidékét a közúton négysávos gyorsforgalmi utakkal kötik össze (Miskolc-Kassa térség).

59286x

Ehhez szlovák részről elengedhetetlen lesz az R4 gyorsforgalmi út összes szakaszának megépítése a lengyel államhatártól (a Barwinek – Felsőkomárnok határátkelőtől) Felsővízközön, Eperjesen, Kassán keresztül a magyar határig (a Migléc – Tornyosnémeti határátkelőig).

Fejlesztik a két ország közötti vasúti összeköttetéseket is, illetve erősítik a légi közlekedést a két ország között.
Ez bizony komoly lökést adhat a Kelet-Szlovákia elmaradott régiónak felzárkóztatásához, megtelepedhetnek új befektetők, sokkal nagyobb üzleti perspektívák nyílnak meg a hazai és a külföldi befektetők előtt.
Orbán szerint mindkét fél szeretné élénkíteni a befektetéseket, hogy Lengyelországban több magyar, Magyarországon pedig több lengyel beruházás legyen. Továbbá fokozzák a két ország közötti energetikai együttműködést.
A magyar miniszterelnök elmondta, hogy egyeztettek az Nagy-Britanniának tett uniós javaslatról is, amelynek nagy részével egyetértenek, de vannak még pontok, amelyek részleteiben még egyeztetésre van szükség.

A migráció témája is előkerült. Orbán ismét elmondta, hogy aggasztónak tartja a helyzetet, az EU déli irányból védtelen, ezért új védvonalra van szükség a bolgár-görög és macedón-görög határon.
Lengyelország számít arra, hogy gazdasági és politikai kérdésekben a két ország együttműködése egyre erősebb lesz – mondta Beata Szydlo lengyel miniszterelnök. A Brexittel kapcsolatban a lengyel miniszterelnök kiemelte: elkötelezettek abban, hogy Nagy-Britannia igényeivel kapcsolatban egységes álláspontot alakítsanak ki a visegrádi országok. Fontos az egységes V4-es álláspont szögezte le a lengyel kormányfő. A lengyel miniszterelnök ugyanakkor azt is kiemelte, hogy Lengyelország nem megy bele abba, hogy a brit javaslatot az egész EU-ra kiterjesztve értelmezzék.

Február 15-én a V4-ek Prágában találkoznak és egyeztetnek az EU-csúcs előtt a közös álláspontról – derült ki Szydlo egy kérdésre adott válaszából.

A migrációval kapcsolatban is V4-es közös álláspontra van szükség, mondta Szydlo, aki szerint Lengyelország álláspontja egyértelmű: meg kell erősíteni a schengeni övezet déli határait és a válság megoldását az EU határain kívül kell keresni.

Napi.hu portál nyomán, SZL, Felvidék.ma
Fotó: Botár Gergely