59737

Eredményesen szerepeltek a nagymegyeri Magán Szakközépiskola diákjai a nemzetközi versenyen.

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetségen belül, a Tata és Környéke Regionális szervezet XIV. alkalommal rendezte meg a „Farsang Kupa” gasztronómiai versenyt a Tatai Olimpiai Edzőtáborban (szakács, cukrász, felszolgáló / pincér – terítési verseny, pék szakmákban), valamint Cocktail versennyel egybekötve. Idén Nagymegyerről a Magán Szakközépiskolát 5 tanuló képviselte különféle versenyekben.
A feladatok között egy-egy szakterület legkülönbözőbb kihívásai szerepeltek. A kiírás szerint a szakácsoknak a hidegkonyhai kategóriában egy 8 személyes dísztálat és egy 3 fogásos ínyenc menüt kellett elkészíteniük. A cukrászok többek között dísztortával, tányérdesszerttel versenyeztek. A pincérek versenyfeladata egy négyszemélyes alkalmi díszasztal megterítése, az alkalomhoz illő menüvel, italkínálattal és ízléses menükártyával volt. A koktél versenyzők az egész napos eseményen szakmai zsűri felügyelete mellett a nemzetközi szabályoknak megfelelően rázták és keverték a szivárványszínekben pompázó italcsodáikat.
A tanulók felkészítői Mgr. Gaál Roland, Németh Krisztína és Both Éva szakoktatók voltak. A nap végén a zsűri a tanulókat a következőképpen értékelte:
„ Szakács Tanuló” kategória: Rásó Ádám (II.F) – bronzérem
„Cukrász Tanuló” kategória: Vargha Vivien (III.E) – ezüstérem
„Felszolgáló Tanuló” kategória: Androvič Emese (II.G) – oklevél
Koktél versenyzők:
1.Marton Csaba (II.G) – 2. Helyezés
2. Botos Péter (IV.F) – 3. helyezés + desszert koktél kategória 1. helyezés, legszebb farsangi koktél különdíj

Huszár Ambrus Rita, Felvidék.ma